Home » Hírek » Kárpát-medence

Kárpát-medence

2012. 2. 24.

Több Magyarországra tartó olvasónk is felháborodottan fordult lapunkhoz, hogy kedden az asztélyi–beregsurányi határátkelőn az útlevelükben lévő érvényes vízum mellé a magyar hatóságok kérték a támogató nyilatkozatok bemutatását is, és mivel nem volt náluk ilyen, visszafordították őket. Az általunk megkérdezett Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője lapunknak elmondta, erre azért van szükség, hogy kiszűrjék azokat, akik valamilyen csalárd módon, közvetítőkön keresztül jutottak a vízumhoz. Arra a kérdésünkre, hogy ez miért most vált aktuálissá, a sajtószóvivő azt kérte, hogy további kérdéseinket jutassuk el írásban feléjük, hogy azt hivatalosan is megválaszolhassák.

2012. 2. 23.

Orbán Viktorral kampányol a Szlovák Nemzeti Párt. Ján Slota pártja szerint Orbán csónakja süllyed, ellenben ők már 140 éve képviselik a szlovákok érdekeit. A választási kampány során – az SNS-t leszámítva – keveset „foglalkoztak” a magyarokkal, a romákkal annál inkább.

2012. 2. 22.

Gyakran visszaélnek a területi autonómia megnevezéssel Szlovákiában és amolyan mumusként használják a többségi nemzet ijesztgetésére, holott az teljesen "rendben van" - írta az Obecné Noviny országos önkormányzati szaklap kedden.

2012. 2. 22.

Doris Pack, az Európai Parlament délkelet-európai bizottságának tagja Tőkés László EP-képviselő közbenjárására a napokban levelet intézett Boris Tadić szerb államfőhöz, és aggodalmának adott hangot, hogy – 2010-ben tett, „emberséges ígérete ellenére” – nem részesítette közkegyelemben a súlyos börtönévekre ítélt „temerini fiúkat” - áll az EP-képviselő sajtóirodájának közleményében.

2012. 2. 22.

Kétnapos vajdasági úton járt dr. Surján László , az Európai Parlament alelnöke. Mint azt hétfői újvidéki sajtótájékoztatóján elmondta, eredetileg a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség néhány hónappal ezelőtti meghívásának eleget téve vette tervbe az utat, akkor azonban még nem tudta, hogy időközben megválasztják az EP alelnökévé, ami, természetszerűleg, jelentősen bővítette a látogatás tartalmát. 

2012. 2. 22.

Ma délután négy órakor az MKP képviselői újra kifüggesztették Párkány határában a hiányzó magyar helységnévtáblát.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria