Home » Hírek » Partium » Kétnyelvűsítette az egyik váradi hidat a Néppárt

Kétnyelvűsítette az egyik váradi hidat a Néppárt

2015. 5. 12.
Megosztás:

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete május 12-én délben egy polgári engedetlenségi akció keretében magyar feliratot helyezett ki a nagyváradi Szilvásban található, nemrég átadott közúti híd egyik hídfőjénél. Csomortányi István Bihar megyei elnök, Moldován Lajos Gellért, a párt váradi elnöke és Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi elnöke féltucatnyi civil, illetve a sajtó jelenlétében a Körös román nyelvű táblája alá szerelték fel a folyó magyar elnevezését megjelenítő táblát.

Kétnyelvűsítette az egyik váradi hidat a Néppárt

Csomortányi István a sajtónak elmondta: a híd egyetlen szépséghibája, hogy a városvezetés lefelejtette a magyar nyelvű feliratot. Úgy gondolták, egy figyelemfelkeltő akció keretében pótolják a hiányosságot. Szeretnék elérni, hogy az önkormányzat a többi hídfő esetében is helyezze ki ezeket a feliratokat. Csomortányi reményét fejezte ki, hogy a tábla nem fog az Őssi és a Rogériusz városnegyedeket összekötő hídnál elhelyezett másik tábla sorsára jutni, amelyet alig négy órán belül távolítottak el.

„Jelenleg Romániában több jogszabály is garantálná a földrajzi elnevezések magyar nyelven történő feltüntetését, többek között a Strasbourgban elfogadott kisebbségvédelmi keretegyezmény, illetve a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája. Mindkettőben tételesen szerepel, hogy ahol erre igény van és az illető kisebbség számbeli jelenléte miatt is indokolt, a hatóságoknak nemcsak bátorítania kellene a hasonló feliratok kihelyezését, hanem sok esetben kötelező módon nekik kellene kihelyezni ezeket” – fogalmazott a Néppárt Bihar megyei elnöke.

 A sajtó kérdésére válaszolva elmondta: engedélyt nem kértek a tábla kihelyezésére, valószínűleg nem is kaptak volna, de állnak a büntetés elébe, amennyiben a hatóságok ezért büntetést szabnak ki.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria