Home » Hírek » Magyarország » Orbán: Mi mind a négy hangszeren játszunk

Orbán: Mi mind a négy hangszeren játszunk

A tárgyalásokon azt tartják majd szem előtt, hogy mi teremt előnyt az ország számára, a valutaalap ezzel ellentétes javaslatait "kikerülik majd" – mondta el Orbán Viktor a Hír TV-ben.

Az IMF most jön, körülnéz, és inkább a nyár végén, mint a közepén majd lesznek tárgyalások is – mondta el Orbán Viktor kedden a Hír TV Rájátszás című műsorában. A miniszterelnök hozzátette: a tárgyalásokat a kormányzás értelme felől közelíti majd meg a magyar kabinet, vagyis azt tartják majd szem előtt, hogy mi teremt előnyt az ország számára, a valutaalap ezzel ellentétes javaslatait „kikerülik majd”.

A célról Orbán úgy fogalmazott, hogy az emberek kétharmados felhatalmazása azt üzente a kormány számára, hogy az országot úgy vezessék, hogy világossá váljon: mi, magyarok többre vagyunk képesek, mint ahogyan eddig teljesítettünk. Ezért – tette hozzá Orbán – az IMF-fel is úgy tárgyalunk, hogy a feltételeik közül azt fogadjuk el, amiről hisszük, hogy az országnak az javára válik. „Mindent ezen a szemüvegen keresztül kell nézni” – mondta. 

Arra a felvetésre, hogy a valutaalap részéről felmerült követelményként a vagyonadó és az ingatlanadó, a miniszterelnök úgy reagált: tárgyalás előtt semmi sem merülhet fel, de a nevezett adófajtákról úgy szólt, ezek nem szolgálnák Magyarország érdekét, ezért nem vezetik be őket, úgyhogy ebben a kérdésben biztosan nem engednek az IMF-nek és az Európai Uniónak. 

Kifejtette, hogy Magyarország a kormányváltás előtt rosszul volt megszervezve, „munka- vállalkozás- és családellenes” volt az adórendszere, gazdasága pedig adósságot termelt, ezért nem tudott hazánk képességének megfelelően teljesíteni. 

Magyarországnak nincs ennyi ideje

A tranzakciós illetékről elmondta, bevezetése arról szól, hogy hogyan kezelik az európai országok a válságot: Orbán szerint e tekintetben az öreg kontinens egy múzeumra hasonlít, mert régi módszerekkel próbálkozik, pedig a világ megváltozott, ezért új megoldásokra van szükség. Ebben Magyarország nem szerénykedett – mondta, megjegyezve, hogy a tranzakciós illetékről az EU-ban két éve vitatkoznak, Magyarországnak erre nincs ideje.

A jövedelmet, munkát terhelő adót csökkenteni kell a forgalmat terhelő bevételek ellenében: ez az illeték alapgondolata, ami Orbán szerint korszakosabb annál, ahogy a magyar belpolitikai viták alacsony horizontján foglalkoznak vele. Megjegyezte: az illeték a jövő egyik legfontosabb államháztartási bevétele is lehet. Közölte, hogy Franciaországban is próbálkoznak vele, az pedig a kormány álláspontja szerint „logikus, szükséges és elkerülhetetlen”, hogy a Magyar Nemzeti Banknak is fizetnie kelljen, mások szerint nem az. Magyarországot a magyarok kormányozzák, ha az Országgyűlés úgy dönt, akkor lesz tranzakciós illeték – jelentette ki a miniszterelnök.

Merénylet hazánk ellen

A hitelről pedig kifejtette: merénylet hazánk ellen, hogy nyolcvan százalék feletti államadósságot halmoztak fel 2002–2010 között, egy hazában, nemzetben gondolkodó ember számára ez megbocsáthatatlan bűn. „Ezért az intézkedéseknek államadósság-csökkentőnek kell lenni” – közölte Orbán, hozzátéve, hogy jelen pillanatban árfolyamtól függően valahol 76-78 százalék között van az államháztartási hiány. 

Nehéz kérdésnek tartja ugyanakkor, hogy a továbbiakban hogyan tudunk forrást keríteni a múltban felhalmozott adósság visszatérítésére, mert „mindent elloptak, privatizáltak, ami megvan, azt nem lehet eladni, ezért egy összegben nem lehet törleszteni”. Orbán négy lehetséges forrást nevezett meg: a belső megtakarítást, a keleti pénzpiacokhoz való fordulást, a nyugati pénzpiacokat, „mi leginkább ezt tesszük”, mondta Orbán, valamint az IMF-hez fordulást. Mi mind a négy hangszeren játszunk – mondta.

Nem szervezett összeesküvésről van szó

Orbán elmondta, hogy a bankadó, a devizahitelesek megmentése, és a középosztály megerősítése kapcsán komoly vitája volt a kormánynak, de hozzátette: „megvédtük az álláspontunkat és innovatív intézkedéseinket”. 

Ehhez kapcsolódóan mondta, hogy lehet ugyan úgy értelmezni, hogy ellene puccskísérlet zajlott, de szerinte neki nem személyes ellenségei vannak, és nem szervezett összeesküvésről van szó, hanem nagyon komoly érdekekről, amelyeket a kormány megsértett a fenti adókkal. „Ezek a sérelmek nagyrészt külföldön csapódnak le, és elszenvedőinek minden pénzt megér, hogy megváltoztassák ezt a kurzust, ezért is támogatják az ellenzéket például” – mondta. 

A Romániában kialakult helyzet kapcsán közölte, az EP-ben a „balosok, vagyis a szocialisták, a liberálisok és zöldek többségben vannak, ezért ha akarnak, eltakarhatnak botrányokat és kikiálthatnak bűnbakokat”, Orbán szerint utóbbi történt Magyarországgal. A két ország közötti párhuzamok kapcsán pedig megjegyezte, hogy hazánkban a kormány egy kétharmados felhatalmazás alapján tevékenykedik, keleti szomszédunknál viszont pusztán pártalkukkal írták felül a korábbi parlamenti erőviszonyokat.

Ezt szeretnék az emberek

A munkavédelmi akcióterv kapcsán elmondta, hogy az eddig visszaküldött félmillió nemzeti konzultációs ívből az rajzolódik ki, hogy az emberek azt szeretnék elsősorban, hogy a kormány védje meg a munkahelyüket. Komoly eredménynek tartja, hogy 120 ezerrel nőtt 2010-hez képest a foglalkoztatottak száma, hosszútávon azt tűzte ki célul Orbán, hogy ötmillió ember dolgozzon Magyarországon, mert addig a gazdaságunk nem tartozhat a legsikeresebbek közé a világon. Ennek első lépéseként mutatta be az akciótervet, melynek lényege Orbán szerint nem az osztogatás, hanem hogy nem veszik el a pénzt azoktól, akik nehéz fizikai munkát végzőket, szülés után visszatérő kismamákat, 55 felettieket, 25 év alattiakat alkalmaznak, hanem biztosítják majd máshonnan, a tranzakciós illetékből. 

Megállapodtam a nyugdíjasokkal, akármilyen válság érkezik, a nyugdíjak vásárlóerejét meg kell védeni, ez része a jövőnek is és a válságkezelésnek, ezért a nyugdíjasoknak nem szabad megijednünk, számíthatnak ránk – fogalmazott Orbán.

[Forrás: mno.hu]

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria