Home » Hírek » Országos

Országos

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia-központok is részt vesznek a Marosvásárhelyen március 10-én megszervezésre kerülő Székely Szabadság Napja elnevezésű megemlékezés és tüntetés előkészületeiben és a mozgósításban. A szervező Székely Nemzeti Tanács mellett, az EMNT vezetősége is felhívja a figyelmet, hogy ingyenes buszjáratokat indítanak a marosvásárhelyi megmozdulása.

Miután az RMDSZ elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének együttműködési ajánlatait, a szervezet pénteken konzultatív gyűlést tartott a kialakult helyzetről. A kolozsvári szervezet tagjai és vezetői önálló lista és polgármesterjelölt indítása mellett foglaltak állást, utóbbi tisztségre pedig a Néppárt kolozsvári elnökét, Fancsali Ernőt, jelölték.

Tekintettel arra, hogy az államelnök nem az érintettel közölte először döntését, hanem a sajtóval, tekintettel arra, hogy rövid indoklásában annyit közölt, hogy egy állami kitüntetés elfogadójának kötelessége az ország alkotmányát és törvényeit tiszteletben tartania, ezennel tisztelettel kérdezzük az államelnöktől: ki állapította meg jogerősen, hogy Tőkés László megsértette Románia törvényeit illetve alkotmányát?

Dacian Cioloș román miniszterelnök a Romániai Községek Szövetségének közgyűlésén – a közigazgatási reform kapcsán – elmondta: újra kellene nyitni a párbeszédet a regionalizációról. Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége üdvözli a miniszterelnök nyilatkozatát és emlékeztet: tavaly novemberben – nyílt levél formájában – Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke, már eljuttatta a kormányfőhöz a regionalizációra vonatkozó javaslatait.

 

Mint ismeretes, a napokban a kolozsvári gyermekgyógyászat egyik orvosa emberi méltóságában megalázott és magyarsága miatt súlyosan diszkriminált egy balesetet szenvedett diáklányt. Ioan Dobrescu orvos kifogásolta, hogy páciense, s annak hozzátartozói és kísérői nem beszélnek jól románul.

A közelgő önkormányzati választások kapcsán ismételten egyértelműsítenünk kell: Brassóban és a megye több pontján is a magyar-magyar összefogás szolgálhatja leginkább közösségünk érdekét.


Az emlékezés mellett erdélyi magyar közösségünk erejének felmutatását és jogos autonómiaigényünk kinyilvánítását is jelenti a minden március 10-én Marosvásárhelyen megszervezésre kerülő Székely Szabadság Napja. Az Erdélyi Magyar Néppárt idén is részt vesz az eseményen, tagjait és szimpatizánsait is erre biztatja, a szervező Székely Nemzeti Tanácsot pedig, stratégiai partnereként, mindenben támogatja és segíti.

 

Kolozsváron tanácskozott az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége, valamint a szervezet megyei- és széki elnökei, területi igazgatói. A február 3-án megszervezett találkozón kiértékelték az elmúlt időszak politikai eseményeit, foglalkoztak a közelgő önkormányzati választások miatt esedékes jelölt- és listaállítással, valamint létrehozták a Néppárt központi kampánycsapatát is.

 

Újra találkozott Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke Kolozsváron. A mai tanácskozás után Szilágyi kijelentette: az RMDSZ attól is elállt, amiben legutóbbi találkozójukon megegyeztek, s egy egyéni jogértelmezéssel kibúvót találtak a magyar közösség érdekeit szolgáló együttműködés alól. A Néppárt elnöke bejelentette: tudomásul veszik, hogy az RMDSZ sehol nem akar összefogást, így saját jelölteket állítanak az önkormányzati választásokon.

Kolozsvári székhellyel január 8-án megalakult az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége, melyet 16 erdélyi, kistérségi gazdaegyesület hozott létre. Az EMGESZ vezetői a mai nap folyamán további 5 egyesület csatlakozási kérelmét fogadják el, így a Szövetség 21 tagúra bővül. A január 19-én, Kolozsváron, megtartott sajtótájékoztatón kiderült: a Szövetség elsősorban érdekérvényesítő és a gazdák munkáját segítő tevékenységet kíván végezni.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria