Home » Hírek » Partium » Szüreti mulatság volt Bélfenyéren

Szüreti mulatság volt Bélfenyéren

2016. 10. 25.
Megosztás:

A Fekete-Körös völgyi Bélfenyér – Tenkétől három kilométerre – azon települések egyike, ahol még tisztelik a hagyományokat, szeretik a szép, látványos mulatságokat, a népdalt, a néptáncot, a magyar nótát. Igyekeznek is minden esztendőben keretet biztosítani egy-egy falunap megszervezésével, vagy éppen szüreti mulatsággal, mint ahogyan azt szombaton is tették a falu lakói.

Szüreti mulatság volt Bélfenyéren

Bélfenyéren, a többi szomszédfaluhoz képest még többséget alkot a magyar lakosság. A mintegy félezer magyar ma is őrzi ősei hitét és nyelvét, bár az elmúlt száz esztendőben igencsak megfogyatkoztak, a lakosság ugyanis alig egyharmadára csökkent.

Azok, akik legalább részben vissza szeretnék állítani az egykoron nem csak hagyományokban gazdag falu arculatát, évről évre megszervezik a település ünnepeit, mely alkalmakkor az itt élő magyar közösséget próbálják újraépíteni.

Szüreti mulatság volt Bélfenyéren

Szombaton a Kolping Egyesület épületében szüreti mulatságot szerveztek. A kora délutáni órákban a Bélfenyéri Csillag néptánccsoport hívogatta bálra a falu népét, szekerekkel, muzsikaszóval járva a falu utcáit, ahogyan az ilyenkor lenni szokott. A bálteremben Zahari Jakab helyi néppárt elnök konferálta fel a nyitó táncot, amelyet a hívogató lányok, fiúk roptak el.

A közösségi eseményen jelen volt Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke is, aki néhány szóban köszöntötte az egybegyűlteket, üdvözölve a közösségépítő kezdeményezést, jó mulatást kívánva a vigadalomhoz.

A szüreti mulatsághoz torta is dukált, hasonlatosan a falunaphoz, amelyeket ezúttal is Balogh Margit és Vidikán Mária készített el. A látványos szőlőfürtöket, amelyekkel a tánctermet feldíszítették, a faluközösség, illetve a szülők biztosították, azokkal az ajándékcsomagokkal együtt, amelyeket a csőszfiúk, csőszlányok kaptak jutalmul.

A harmadik alkalommal megszervezett szüreti mulatságon a talpalávalót a nagyszalontai Melody Együttes biztosította. Az eseményen a szalontai Néppárt néhány tagját is vendégül látták. A rendezvény szervezője a faluközösség, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete volt.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria