A tények leírása:

2015 április másodikán városom (Csíkszereda) polgármestere kapott egy levelet az "Asociatia Civicã pentru Demnitate în Europa" (Méltósággal Európában Polgári Egyesület, rövidítve ADEC) nevû bukaresti egyesülettõl, amiben az felszólítja õt, hogy távolítsa el Magyarország zászlaját a polgármesteri hivatal minden helyiségébõl, illetve az összes helyi alárendeltségû intézmény minden helyiségébõl.

Tekintve hogy a megjelölt helyeken sehol nem volt kitûzve Magyarország zászlaja, a kérés zaklató jellegû ellenben teljesen értelmetlen volt, ezért a polgármester nem is válaszolt rá.

2015 augusztus 21-én érkezett a polgármester címére a 1086/96/2015-ös számú kereset, amiben az említett egyesület arra kéri Hargita Megye Törvényszékét, hogy kötelezze a polgármestert arra, hogy távolítsa el Magyarország zászlaját az említett helyekrõl. A kérés jogalapjaként a 75/1994-es Törvény, valamit az 1157/2001-es Kormányhatározat volt megjelölve, két olyan jogszabály, amely az ország zászlajának és himnuszának a használatát szabályozza, de tartalmaz elõírásokat arra nézve is, hogy milyen feltételek mellett szabad kitûzni Románia területén más országok zászlaját.

A polgármester a válasziratában azt kérte elsõsorban, hogy a törvényszék fogadja  el a kérés befogadhatatlanságára vonatkozó kifogást, ugyanis egy ilyen kérés nem tartozik a közigazgatási bíróságok hatáskörébe, érdemben pedig azt, hogy utasítsa vissza a kérést, mert a felperes által megjelölt helyeken sehol nincs kitûzve Magyarország zászlaja, tehát a kérés tárgytalan.

Hagita Megye Törvényszéke 2016 február 10-én bírálta el a kérést alapfokon, meghozva a 176/2016-os ítéletet, aminek értelmében részben helyt ad a keresetnek és  arra kötelezi a polgármestert, hogy távolítson el a csíkszeredai polgármesteri hivatal illetve helyi önkormányzat épületébõl minden olyan zászlót, ami nem szerepel a 75/1994-es Törvényben.

Ez ellen az ítélet ellen a polgármester fellebbezést nyújtott be a Marosvásárhelyi Táblabíróságra, amiben rámutatott, hogy az említett törvény elõírásai a csíkszeredai városházán be vannak tartva, minden a törvény által elõírt helyen ki van tûzve Románia és az Európa Tanács zászlaja, azokon kívül pedig sehova nincs kitûzve egyetlen más ország zászlaja sem. A fellebbezést azonban a Táblabíróság a 361/R/2016-os határozatával visszautasította.

Tekintettel arra, hogy ez a határozat súlyos tárgyi hibákat tartalmaz, a polgármester rendkívüli jogorvoslati kérést nyújtott be, ami a 255/43/2016-os számot kapta. Ezt a Táblabíróság 2016 szeptember 22-én megtárgyalta, és jogerõsen elutasította. Következésképpen a 176/2016-os számú Ítélet jogerõre emelkedett és a polgármester azt végre kellett hajtsa. A gyakorlatban az azt jelentette, hogy el kellett távolítsa a saját irodájából illetve a városháza gyûléstermébõl Székelyföld és a város zászlaját.

Magyarázat

Létezik egy egész sor törvényes elõírás, amelyeket az ügyben eljáró bíróságok megsértettek, egyeseket annak ellenére hogy az alperes, illetve a perbe beavatkozási kérelmet benyújtó Füleki Zoltán-Ladislau tételesen felhívta rájuk a figyelmüket. Ezek közül megemlítem a következõket:

- A közigazgatási bíróságokról szóló 554/2004-es törvény is, meg a Polgári Perrendtartási Törvénykönyv is elõírja, hogy csak az fordulhat a bírósághoz, aki az adott ügyben érdekelt, és az az érdek meghatározott, jogos, személyes és aktuális kell legyen. Ebben az esetben a felperes nem is hivatkozott ilyen érdekre, sem a 2015 áprilisi levelében, sem a keresetben. Személyes érdekeltség hiányában a törvényszék hivatalból vissza kellett volna utasítsa a keresetet, de nem ezt tette, sõt, amint a mellékletek 19. oldalán látható, ugyan Füleki Zoltán beavatkozó felhívta erre a táblabíróság figyelmét, az sem alkalmazta az érdekeltségre vonatkozó törvényes elõírást.

- A per a közigazgatási bíróságon zajlott, holott, amint azt a polgármester a válasziratában, a mellékletek 10. oldalán jelezte, egy zászló kitûzése nem közigazgatási cselekedet, tehát nem tartozik ennek a bíróságnak a hatáskörébe.

- A felperes azt sem bizonyította semmilyen módon, hogy egyáltalán létezik, hogy a keresetet aláíró Dan Tãnasã az egyesület elnöke,  illetve hogy az egyesület megbízta õt azzal, hogy ebben a konkrét ügyben képviselje, holott a Polgári Perrendtartási Törvénykönyv kötelezõ feltételként rögzíti ezeket, melyek ha nem teljesülnek, akkor a keresetet hivatalból vissza kell utasítani, napirendre sem kell tûzni. S ugyan a mellékletek 19. oldalán látható, hogy a beavatkozó mindezt szóvá tette, még a táblabíróság sem alkalmazta ezeket a törvényes elõírásokat.

- Hasonlóképpen a felperes azt sem bizonyította, hogy ki van tûzve Magyarország zászlaja a csíkszeredai városházán, ugyanis a keresethez a mellékletek 6-7-8. oldalán található rossz minõségû és fekete-fehér fényképeket mellékelte, amelyek alapján képtelenség eldönteni, hogy milyen zászlók láthatóak rajtuk.

-  A Polgári Perrendtartási Törvénykönyv 64. cikkelye értelmében Füleki Zoltán-Ladislau beavatkozási kérelme kapcsán a táblabíróság ki kellett volna kérje a felek véleményét arról, majd döntenie kellett volna annak jóváhagyása ügyében, s csak utána tárgyalhatta volna érdemben az ügyet másodfokon. Ezt az elõírást a táblabíróság nem tartotta be, a 361/R/2016 számú ítéletben csak megemlíti, hogy érkezett egy beavatkozási kérés, amint az a mellékletek 21. oldalán látható.

- A felperes kérése Magyarország zászlajának az eltávolítására vonatkozik, amint ez a mellékletek 2. és 3. oldalán látható, illetve ez szerepel még a 176/2016-os ítélet elsõ oldalán is - ez a mellékletek 13. oldala. Mégis az ítélet rendelkezõ részében, a mellékletek 16. oldalán,  az áll, hogy kötelezi a polgármestert hogy távolítson el a városházáról minden olyan zászlót, ami nem szerepel a 75/1994-es Törvényben, s mivel az ítélet késõbb jogerõre emelkedett, a polgármester nem távolíthatta el Magyarorsz zászlaját mert az nem is volt kitûzve, de kénytelen volt eltávolítani Székelyföld történelmi régió és Csíkszereda város zászlaját, holott ezt a felperes nem kérte. Történt mindez olyan körülmények között, hogy a Polgári Perrendtartási Törvénykönyv 397. cikkelyének 1. bekezdése kimondja, hogy a bíróság nem hagyhat jóvá többet avagy mást, mint amit a felperes kért.

- Ezen túlmenõen, látni kell, hogy a felperes kérése Magyarország zászlajára vonatkozott, a 176/2016-os ítélet minden olyan zászlóra, ami nem szerepel a 75/1994-es Törvényben, a másodfokon született 361/R/2016-os határozat pedig, amint az a mellékletek 23. oldalán látható, a székely zászlóra vonatkozóan fogalmaz meg álláspontot, holott a perben korábban se a felperes, se az alperes, se a törvényszék nem tett említést errõl a zászlóról. Nyilvánvaló tehát, hogy a másodfokú ítélet tárgyi tévedésen alapul, ezért azt a rendkívüli jogorvoslati kérés nyomán meg kellett volna semmisíteni, hisz ezt írja elõ a Polgári Perrendtartási Törvénykönyv 503. cikkelye 2. bekezdésének 2. pontja. Ez nem történt meg, tehát a harmadfokon eljáró táblabíróság ezt a törvényi elõírást megsértette.

-  A legsúlyosabb probléma azonban az, hogy a jogerõs ítélet arra kötelezi a  város polgármesterét, hogy õ maga is sértsen meg érvényben levõ törvényeket. Ugyanis az  egyik zászló amit el kellett távolítson a város zászlaja volt, márpedig:

1. A helyi közigazgatási törvény értelmében a polgármester kötelessége végrehajtani a helyi képviselõtestület határozatait, s azok közül a 71/1994-es határozat kimondja, hogy a város zászlaját ki kell tûzni a helyi középületekben és azok bejáratához. A jogerõs ítéletet a polgármester kénytelen volt végrehajtani, így most a városháza épületében nincs kitûzve a város zászlaja se a polgármester irodájában, se a tanácsteremben.

2. A helyi zászlókra vonatkozó 141/2015-ös Törvény kimondja, hogy a település zászlaját a helyi középületekben, illetve azok homlokzatára kell kitûzni. A jogerõssé vált ítélet miatt Csíkszeredában a polgámester kénytelen volt ezt az elõírást megszegni és a város zászlaját eltávolítani.

A diszkrimináció tilalmára vonatkozó 137/2000-es Kormányrendelet 2. cikkelyének 4. bekezdése kimondja, hogy tilos és büntetendõ minden olyan cselekedet, ami hátrányos helyzetbe hoz például egy közösséget, márpedig az által hogy Csíkszeredában a városházán nincs kitûzve a város illetve a régió zászlaja, a város lakóiból álló közösség hátrányos helyzetben van az ország összes többi településeinek a lakóival szemben, mert azok településein ilyen tilalom nem létezik. Ugyanakkor, amint azt korábbiakban bebizonyítottam, ez a tilalom nem jogos, az azt elõíró jogerõs bírói ítélet az érvényes törvények sokrendbéli megsértésével született. Az ítélet nem jogos voltát támasztja alá az is, hogy egy másik történelmi régió, Bukovina, zászlaját nemrég állami vezetõk jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett vonták fel egy bukovinai városban, amint ez a mellékletek 35. oldalán található sajtóhírbõl, illetve az abban található fényképbõl egyértelmûen kiderül. Hasonlóképpen a mellékletek 37. oldalán látható egy fénykép a Csíkszeredától 55 kilométerre levõ Gyergyószentmiklós városházájáról, amire háborítatlanul ki van tûzve Székelyföld, illetve a város zászlaja. 

A zászlókat a csíkszeredai városházából a polgármester távolította el, tehát a diszkriminációt közvetlen módon õ követte el, ellenben figyelembe kell venni azt, hogy nem volt más választása, a jogerõs ítéletet végre kellett hajtsa. Ennek kapcsán figyelembe kell venni a már említett jogszabály 2. cikkelyének a 2. bekezdését, ami kimondja, hogy diszkriminációnak minõsül a diszkrimináció elkövetésére vonatkozó utasítás, vagyis pontosan az, amit az ügyben eljáról bíróságok tettek, amikor arra utasították a polgármestert, hogy távolítsa el a városházából az említett két zászlót. Következésképpen az ország törvényei értelmében ezek a közhatóságok diszkriminációt követtek el. A Egyezmény itt hivatkozott cikkelye kimondja, hogy "Hatóság senki ellen nem alkalmazhat megkülönböztetést", márpedig ezek a hatóságok pont ezt tették.

Romániában nem létezik olyan törvény ami tiltaná a 75/1994-es Törvényben szereplõ zászlókon kívüli bármilyen zászló kitûzését. Az ügyben eljáró bíróságok arra hivatkoztak, hogy az említett törvény korlátozó jellegû, ami igaz, de csak olyan értelemben, hogy rögzíti, hogy más országok zászlait CSAK bizonyos körülmények között szabad kitûzni az ország területén, és nem olyan értelemben, hogy CSAK más országok zászlait szabad kitûzni.  Székelyföld zászlajának hatóságok általi üldözése ráadásul már egy ideje feszütségeket kelt az országban, amint az kiderül az ECRI 2014-es jelentésébõl is, amibõl egy részlet található a mellékletek 39-40. oldalán. A 39. oldalon megjelölt rész arról szól, hogy az ECRI-nek tudomására jutott, hogy állami hatóságok tiltják ennek a zászlónak a kitûzését középületekre, miközben más régiók szabadon használhatják a jelképeiket. A 40. oldalon pedig, a jelentés 170. pontjában, az áll, hogy az ECRI azt ajánlja a hatóságoknak, hogy biztosítsák az országos és regionális jelképek viszonylatában az egyenlõ elbánás elvét és lépjenek fel annak megsértése ellen. Az ECRI szakemberei nyilván kellõképpen tájékozódtak mielõtt az ajánlást megfogalmazták volna, ez is alátámasztja azt, hogy a regionális jelképek használatát tiltó jogszabály nem létezik. Tehát ezen ítéletek meghozatalával Románia megsértette az Egyezmény ezen elõírását, jogalap nélkül hozott olyan intézkedést ami személyesen engem is sért, büntet.

Kérem a bíróságot, hogy állapítsa meg, hogy Románia megsértette az Egyezmény 7. cikkelyének 1. bekezdését, illetve a 12. Kiegészítõ Jegyzõkönyv 1. cikkelyének a 2. bekezdését.

Tekintettel arra, hogy az Egyezmény ezen elõírásainak a megsértése jogerõs bírósági ítélet révén történt, ez ellen az országon belül jogorvoslati lehetõség nincs.

A végsõ határozat, amivel a táblabíróság elutasította a polgármester rendkívüli jogorvoslati kérését, s ami által jogerõre emelkedett a jogsértõ bírósági ítélet  2016 szeptember 22.-én született meg és 2016 október 24-én iktatták azt a csíkszeredai városházán, amint az a mellékletek 29. oldalán látható.