Címke
Az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezete szeptember 17-én tett javaslatot arra, hogy a három magyar párt közösen állítson olyan polgármester-jelöltet, aki a szervezetek közös támogatásával jó eséllyel képes lesz leváltani Dorin Floreat a 2020-as önkormányzati választásokon.
Marosvásárhelyen tartotta szombaton (szeptember 21-én) 7. Országos Küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt. A 107 megjelent küldött nagy többséggel – 97 igen szavazattal – választotta újra Csomortányi Istvánt a Néppárt elnökének, megerősítve ezzel tisztségében a párt márciusban megválasztott vezetőjét. Csomortányi elmondta: az elmúlt hat hónapban elvégzett munka eredménye, hogy mára már egy egységes és tettre kész Néppárt áll a közelgő önkormányzati választások előtt.
Ismeretlenek szervezetünk sikeres marosvásárhelyi kongresszusának másnapjára időzítve Kolozs megyei közösségi oldalunkon jogosulatlanul, egyértelműen látható módon manipulált fotót tettek közzé.
A hétvégén, vasárnap, a Budapesti BOK arénában került sor a Fidesz 28. tisztújító kongresszusára, melyen gyakorlatilag egyöntetűen szavaztak ismét bizalmat a kormánypárt három korábbi elnökségi tagjának, Kubatov Gábornak, Novák Katalinnak és Németh Szilárdnak, illetve a leköszönő Gulyás Gergely helyére Kósa Lajosnak, ugyanakkor a párt elnöki székébe újraválasztották Orbán Viktor miniszterelnököt.
Az eseményre meghívást kaptak az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői is, így már a helyszínen alkalmuk nyílt gratulálni a megválasztottaknak. A határon túli magyar szervezetek képviseletében Pásztor István, a a Vajdasági Magyar Szövetség szólalt fel, aki beszédében rendkívül sikeresnek ítélte az elmúlt kongresszus óta eltelt időszakot. Ma Szerbiában, több mint száz év után, nem hátrányt, hanem előnyt jelent magyarnak lenni – mondta. Ennek legjobb bizonyítékaként említette, hogy akik nem magyarnak születtek, azok is szeretnének magyarrá válni.
E gondolatok jegyében gratulálunk tehát az Erdélyi Magyar Néppárt teljes közössége nevében, egyúttal köszönetet is mondunk miniszterelnökünknek, Orbán Viktornak és kormányának az erdélyi magyarságért végzett munkáért, hiszen a nemzet békés, határok feletti újraegyesítésének folyamata mára bennünket is feljogosít arra, hogy büszkeséggel mondjuk itthon is: magyarnak lenni jó!
Az Erdélyi Magyar Néppártot a hétvégi budapesti kongresszuson a szervezet elnöke, Csomortányi István mellett Toró T. Tibor ügyvezető elnök, Kolcza István és Zatykó Gyula alelnökök, Mátis Jenő, az EMNT Közép-Erdélyért felelős alelnöke, valamint Szilágyi Zsolt, a Néppárt Kül- és Nemzetpolitikai Kabinetjének vezetője is jelen voltak.
Az új magyar egység megteremtéséért és a magyarellenesség miatt vonulnak utcára október 1-jén Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt és a Minta ifjúsági szervezet szervezésében.
Az időjárás kegyeibe fogadta az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi megemlékezésére érkező, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tizenhárom mártír tábornoka előtt fejet hajtani szándékozó polgárokat, így a résztvevők napos, kellemesen őszies időben gyülekezhettek az Ezredévi emléktéren, Szacsvay Imre szobránál.
Ha megkésve is, de a tegnapi napon bekövetkezett az elkerülhetetlen: Románia szocialista kormánya megbukott, ezzel pedig véget ért az évek óta tartó katasztrófakormányzás. Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőiként nem táplálunk hiú reményeket azzal kapcsolatban, hogy Románia új kormánya – az előzőhöz képest – nagyobb érzékenységgel fordul majd az erdélyi magyar közösség problémái felé, de bízunk benne, hogy a gazdasági csőd szélére sodort ország új erőre kaphat, s megkezdődhet a kárelhárítás.
Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Minta ifjúsági szervezet partiumi, közép-erdélyi és székelyföldi tagjai – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is több anyaországi településen besegítettek a Fidesz kampányába, s így közel negyven önkéntes vett részt hat településen (Egerben, Siófokon, Ilinyben, Dunaharasztiban, Pécsen, Zuglóban) a választók tájékoztatásában.
Torockón ülésezett október 11-én az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Választmánya. A szervezet történelme szempontjából is jelképesnek számító település több hasonló eseménynek adott helyet az elmúlt években, ezért választotta a nemrégiben sorra került Országos Küldöttgyűlésen több mint 90%-os többséggel megerősített elnökség a választmány tisztújító gyűlésének összehívására a Fehér megyei helyszínt.
Karácsony Gergely, Budapest alig pár napja megválasztott főpolgármestere, sem többet, sem kevesebbet nem adott magából, mint amennyit ér, amikor is fontosnak tartotta ország-világ elé tárni irodalmi és történelmi műveletlenségét azzal, hogy nácinak nevezte Wass Albertet.