Home » Hírek » Erdély

Erdély

2012. 3. 13.

Március 13-án 18 órától a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban bemutatkozó nagygyűlést tart az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT)és az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete. Ennek keretében beszámolnak terveikről, elképzeléseikről, ugyanakkor felmérik a nagykárolyiak és a Nagykároly környékiek igényeit, elvárásait.

2012. 3. 13.

Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Erdély számos magyarlakta településén emlékezik ünnepségsorozattal az 1848-as szabadságharc kitörésének 164. évfordulójára.

 

2012. 3. 13.

Nagyvárad polgármestere, Ilie Bolojan közbenjárásával az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezeteinek sikerült elérni azt, hogy Szacsvay Imre mártír jegyző szobránál emlékezzenek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről.

2012. 3. 12.

Mint ismeretes, Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke kilépett az RMDSZ-ből. Döntését megértjük és elfogadjuk, nemzetszolgálatát a továbbiakban is mindenben támogatjuk. 

2012. 3. 12.

Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke, az RMDSZ egyik alapítója kilépett a Romániai Magyar Demokrata Szövetségből. A kilépést indokló nyilatkozat négy pontban sorolja, hogy Tőkés László miért döntött a kilépés mellett, az RMDSZ tevékenysége kapcsán mit tart vállalhatatlannak.

2012. 3. 12.

Az érintett nagyváradi lakosok határozottan visszautasítják a megkérdezésük nélkül kidolgozott gyorsforgalmi út tervét − derült ki azon a lakossági fórumon, amelyet az Erdélyi Magyar Néppárt folyó év március 10-én szervezett, Nagyváradon. A találkozóra Ilie Bolojan polgármester is eljött, aki hiába próbálta meggyőzni a sokat vitatott terv megvalósításának fontosságáról a projektben kedvezőtlenül érintett nagyváradiakat.

2012. 3. 9.

Az Erdélyi Magyar Néppárt nagybányai szervezetének elnökével, Gál Imre Ferenccel közölt interjút a Bányavidéki Új Szó hetilap. A pénteken megjelent anyagban Gál Imre Ferenc többek között személyes ambícióiról, a helyi szervezetet építő fiatalokról és terveikről, valamint a lehetséges politikai együttműködési formákról is beszélt.

2012. 3. 9.

Március 15-én, Bodvajon közösen ünnepel az erdővidéki RMDSZ, a Néppárt és az MPP. Az ünepi megemlékezésen Kisgyörgy Tünde, a Magyar Polgári Párt megyei elnökségének erdővidéki képviselője, Márton Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség erdővidéki parlamenti képviselője és Nemes Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei szervezetének elnöke is beszédet mond.

2012. 3. 9.

Továbbra is láthatják, olvashatják a Nicolae Iorga-idézetet a kolozsvári Mátyás szoborcsoportot megcsodáló turisták, bár tavaly, a kenőpénz elfogadása miatt elítélt Sorin Apostu polgármester leváltása után úgy tűnt, hogy december végéig eltávolítják a hirhedt táblát.

2012. 3. 8.

A Krónika vezércikke szerint „az sem normális, hogy a magyar közösség jogos jussa mindig attól függjön, ki tudja-e járni az RMDSZ ott fenn, Bukarestben. És ennek az úzusnak a tarthatatlanságára az RMDSZ-nek is rá kellett döbbennie most, amikor a MOGYE ügyében a törvény előírásainak betartatását, vagyis az önálló főtanszék létrehozását kéri a koalícióban. Ahol éppen saját kijárópolitikájának vált a túszává.”

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria