Home » Hírek » Erdély

Erdély

A székelyudvarhelyi Gondűző Szálloda és Étterem pincetermében rendezték meg a Wekerle Vállalkozói Kör második találkozóját, amelyet szervezőként Orosz Pál Levente, a Néppárt Hargita megyei tanácsosa nyitott meg.

Tüntetéssorozatot indít útjára az Erdélyi Magyar Néppárt, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a régióátszervezés ellen és az autonómia mellett – hangzott el Toró T. Tibor, az Néppárt elnöke, és Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke által szerdán Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón.

Az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői is részt vesznek és beszédet mondanak a Kárpátok őre emlékmű felavatásán Csíkcsomortánban, július 5-én 18 órától.

Mentalitásváltásra van szükség a Hargita megyei költségvetés pénzeinek felhasználásában – hangsúlyozta a Néppárt-frakció a megyei tanács legutóbbi ülésén.

Az idén 24. alkalommal, július 23. és 28. között megrendezésre kerülő Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor témáiról tartott sajtótájékoztatót kedden Budapesten Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Németh Zsolt külügyi államtitkár, Tusványos két „alapító atyja”.

A Szent László Napok – Nagyváradi Magyar Napok rendezvénysorozata révén felpezsdült az élet a hétvégén a Körös-parti városban. Kulturális és szórakoztató rendezvények egész sora várta az érdeklődőket, hogy méltó módon emlékezzenek meg a várost alapító Szent László királyról és koráról.

Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács együttérzéséről biztosítja a montenegrói buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit.

Mihály vajdáról nevezték el a nagyváradi Olaszi temető helyén kialakított parkot a városi önkormányzat döntése nyomán.

Az európai őshonos nemzeti közösségek jogainak védelmében, valamint a hagyományos régiók sajátos jogállásának érdekében benyújtandó európai polgári kezdeményezés kapcsán Tőkés László erdélyi EP-képviselő egy brüsszeli nemzetközi sajtótájékoztatón nyilatkozatot tette közzé 2013. június 24-én. A sajtótájékoztatón részt vett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, aki a hétvégi FUEN-kongresszus tapasztalatait összegezte.

„Nyilvánvalóvá kell tenni, hogy Nagyváradot Szent László alapította, ugyanakkor fontos, hogy ezt ne hivalkodó formában tegyük. Közös életterünk ez a város, egyformán büszkék kell legyünk múltjára, hiszen csak így lesz jövője” – hangsúlyozta Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője a vele készített interjúban.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria