Home » Hírek » Magyarország

Magyarország

2012. 3. 12.

Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége március 12-én és 13-án bemutatkozó látogatáson vesz részt a magyarországi parlamenti pártoknál, Budapesten. A budapesti bemutatkozó körút Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökénél kezdődött.

2012. 3. 12.

A cseh külügyminiszter szerint Magyarországgal kapcsolatban különbséget kell tenni a jogos aggodalmak és az ideológiai alapú elítélés között.

2012. 3. 12.

Az Országgyűlés hétfőn vizsgálóbizottságot állíthat fel a Malév 2010 előtti működésének elemzésére, továbbá megnevezheti a kolontári vörösiszap-katasztrófa felelőseit, és elfogadhatja a 2006-os erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentését is. A képviselők emellett - a kormány javaslata alapján - felére, esetenként negyedére rövidíthetik a kiemelt beruházások környezetvédelmi engedélyeztetésének idejét.

2012. 3. 9.

Áprilistól 412 vonatot nem közlekedtetne a MÁV - közölte az Index egy nyilvánosságra került menetrendi tervezetet idézve. A portál szerint további száz vonat az eddigitől eltérő gyakorisággal közlekedne, igaz, ez sok esetben a járatok sűrítését jelentené.

2012. 3. 8.

Magyarország célja a mielőbbi EU-IMF megállapodás, nincs "B" terv - mondta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a Portfolio.hu által rendezett csütörtöki budapesti konferencián.

2012. 3. 6.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) idén 100 milliárd forint uniós forrást biztosít a hazai felsőoktatási intézmények számára, mindamellett, hogy az intézményekkel közösen megkezdi a felsőoktatás középtávú fejlesztési stratégiájának kidolgozását is. Erről Réthelyi Miklós tárcavezető dr. Kis Norbert felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkárral közösen  tartott sajtótájékoztatóján számolt be, hétfőn.

2012. 3. 6.

A térség minden országában az egészségügyi ellátás biztonságát veszélyezteti, hogy a nyugati régiók elszívják a helyben képzett orvosokat – jelentette ki Lázár János a Hír TV Rájátszás című műsorában hétfőn. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője Franciaországban folytatott tárgyalásai kapcsán kijelentette: ugyanaz jellemző Párizsra és Berlinre; a sajtó világát a 68-as generáció tagjai tartják befolyásuk alatt, de ez nem egyenlő a politika világával.

2012. 3. 6.

A Fidesz meggyőződése szerint 2006 őszén a magyar állam a hatalmával visszaélve olyan tiltakozókra, tüntetőkre támadt fegyverrel, akik a demokratikus alapjogaikért álltak ki. Arra, hogy az állam így használta volna fel az eszközeit, 1956 megtorlása óta nem volt példa a magyar demokrácia történetében. Ezért volt fontos, hogy legyen egy tisztázó vizsgálat, mindez azonban nem maradhat következmények nélkül – jelentette ki Lázár János, a kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának a vezetője az m1 Ma reggel című műsorában.

2012. 3. 6.

A német ipar Magyarország szövetségese, mert nem a piacunkat akarja megszerezni, hanem szüksége van a munkánkra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Kecskeméten, a Knorr-Bremse haszongépjármű üzletágának beruházását bejelentő rendezvényen.

2012. 3. 5.

Az Oktatási Hivatal eddigi összegzése szerint 109 ezren adtak be jelentkezési kérelmet egyetemekre, főiskolákra. Végleges adatok április közepére várhatók.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria