Home » Sajtóanyagok » Állásfoglalások, nyilatkozatok

Állásfoglalások, nyilatkozatok

2012. 2. 22.

Az Erdélyi Magyar Néppárt alakuló kongresszusát február 25-én, Csíkszeredában tartják – jelentette be Toró T. Tibor megbízott elnök csütörtökön, Kolozsváron. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnökével, Sándor Krisztinával közösen tartott sajtótájékoztatójukon a felek kijelentették: sikeres volt az EMNT 2011-es tevékenysége, a Néppárt megalapítása révén idén együttműködve, a politikum és a civil szféra eszközeit is kihasználva folytatják tevékenységüket.

2012. 2. 22.

Aggodalommal tapasztaljuk, hogy az elmúlt napokban Csíkszereda, a Székelyföld újra a román sajtó kereszttüzébe került. Ezúttal tizenéves gyerekek, az U16-os válogatott magyar jégkorongozóinak a sport világában amúgy teljesen szokványos cselekedetei miatt.

2012. 2. 22.

Meglehetősen sajátos politikai felfogásra vall az, hogy a kisebbik kormányzó párt, a Romániai Demokrata Szövetség hétvégi gyűlésén az egyik legfajsúlyosabb probléma Tőkés László európai parlamenti alelnöksége volt. Annak a tisztségnek kapcsán hazudott ismételten Kovács Péter főtitkár, amelyet nem az RMDSZ-nek köszönhetően láthatott el másfél évig az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke, hanem amellyel a FIDESZ-KDNP szövetség tisztelte meg erdélyi képviselőnket és általa az egész erdélyi magyarságot.

2012. 2. 22.

Az Erdélyi Magyar Néppárt szombaton, Marosvásárhelyen szervezte meg országos programalkotó fórumát. A Néppárt az erdélyi magyar közösség autonómiáját és a korrupció elleni harcot tűzte zászlajára.

2012. 2. 22.

Az Erdélyi Magyar Néppárt újabb városi szervezete alakult meg. A zilahi kezdeményezést Erdélyben több tucat másik szervezet fogja követni.

2012. 2. 22.

December 6-án, kedden Máramarosszigeten megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első Máramaros megyei helyi szervezete.

2012. 2. 22.

Gyanúsítottként rendelték be az Erdélyi Magyar Néppárt hat önkéntesét Dévára, a Hunyad Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnüldözési Osztályára december 2-án, pénteken. A fiatalok a Néppárt bejegyzéséért gyűjtöttek támogató aláírásokat még áprilisban. A képtelen vádak mögött az EMNP vezetősége az RMDSZ-es körök újabb politikai játszmáit gyanítja.

2012. 2. 22.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a frissen bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt viszonyáról beszélt Toró T. Tibor szerdán Kolozsváron. Az EMNT Kolozs megyei szervezetének közgyűlésén a politikus közölte: az EMNT civil mozgalmárok csoportosulásaként továbbra is aktív szervezet lesz, a politikai képviselet feladata ugyanakkor az Erdélyi Magyar Néppártra marad.

2012. 2. 22.

Csillag lesz az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) logója. A logót pályázat révén, több mind száz pályamű közül választották ki.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria