„Ezen gyűlések pedig nem valamely teremben, hanem Isten szabad ege alatt, a templom melletti téren tartattak, hol ülőpadokul szolgáló nagy lapos kövek voltak sorban elhelyezve. Alig félszázada, hogy e kövek, a nemzet tanácskozásának ezen emlékszentesítette ülhelyei, megvoltak, az 50 évvel ezelőtt Maksán tartott presbiteri gyűlés még ezen classicus köveken ülésezett, ma azonban széthordattak, felépíttettek, s a régi kor tisztes emlékeit kutató utas hiába keresi azokat.”

A legnagyobb székely, Orbán Balázs szavai ezek. Már rég nem kőpadokon, hanem a tanácsterem székein ülnek a községvezetők, most Maksa új községvezetői is, akik a jobb idők reményébe vetett hittel irányítják az 1206 lakosú hármas ikertelepülést, amely jövőben, sok más háromszéki településsel egyetemben tölti első írásos említésének 680. évét.

Kötelez a hely
Még frissek Maksán a karácsonyfák, még élénk a tiszta szobákban a fenyőillat, a fülekben még az ünnepi énekek dallamai, a gyermekek hangja, akik mindig jókedvvel és mosollyal töltik be a felnőttek hétköznapok gyötörte életét. Mielőtt egyfajta féléves és személyes beszámolóként meghallgatnánk a néppártos színekben megválasztott Bács-Benke László polgármester és Bartha Sándor alpolgármester féléves krónikáját, karácsony harmadnapjának ünnepi hangulatában hadd mondjuk el, hogy Orbán Balázs bejárta e község környékét is. Nevét éppen ezért vise­li igazi büszkeséggel a központi iskola. Itt­jártakor még állt a régi maksai templom, kazettás mennyezetével, látta László királyunk mindkét – maksai-besenyői – falfestményét, szólt az a maksai kis harang, amely most 475 évesen hívta karácsonyi úrvacsorára a híveket. Gábor Áron síremléke akkor még jeltelen volt, s csak egy évszázad után érte meg e vidék embere, hogy résztvevője lehet a Maksa fölötti Óriáspince-tetőn a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának, örvendezhet annak monumentális térplasztikai emlék­műve alatt. Orbán Balázs írásainak korabeli hangnemében mondjuk: vedd le kalapodat székely, hajolj meg, amikor erre a helyre értél, itt van Kishazánk egyik nemzeti emlékek szentelte panteonja. Történelmét nyomdafesték őrzi elpusztíthatatlanul, emlékeire leplet borít a feledés.

Visszalapozás
– Ha visszalapozunk, azt kell elmondanom, nyilatkozta a polgármester, hogy különlegesebb pénzalapok hiányában találékonyságunkra, a közösség önerejére szorítkoztunk, mert a költségvetés-visszaosztáson kívül jelentősebb anyagi támogatásra nem számítottunk és nem is kaptunk. A tó északi partján lévő hétvégi házunkat, mert igény volt rá, felújítottuk, szigeteltettük, villanyhálózatot és világítótesteket cseréltünk, meszeltünk, újravakoltunk, jutott anyagi egy-egy ablak és a bútorzat cseréjére, hajópadlóra, esőcsatornákra. A nyáron kiadtuk, s az év végi ünnepek idején is telt ház lesz. A bevétel oszlott-oszlik a mindennapi tennivalókra.
– Itt tartva, szóljon a tópart tulajdonjogi helyzetéről és közművesítéséről.

– A mi területünkön van a Daragus-féle bár és hétvégi ház, mellette a helyi egyháznak, kissé fentebb a közbirtokosságnak egy-egy partrésze. Perben állunk egy másik tóparti parcella ügyében. Ennyi: a többi magánbirtok. A telkesítéseket is felül kell majd vizsgálnunk, sor kerül az egész tópart topográfiai felmérésére, s akkor derül majd ki, kinek mennyi területe van, és mennyit használ. Utcákat akarunk kialakítani, ahol a mentő- és tűzoltókocsik közlekedni tudjanak. Gondunk van a háztáji szemétre, a tópart közművesítése a jövő feladata. Erre eddig tervek sem készültek. Elgondolásom szerint a Besenyő-patak vizéből, szabadeséssel kellene megoldani nemcsak a tópart, hanem a községközpont vízellátását is. A tóparti övezet kanalizálása könnyebb lenne, mert rá lehetne vele csatlakozni a községközpont megépített, de még nem működő hálózatára és modern ülepítő berendezésére. Ezekre, mihelyt anyagiak lesznek, tanulmányokat akarunk rendelni, s várni majd a kiírásokat. Pénz hiányában félbeszakadt Sepisbesenyő vízellátása. Folytatása 2013 gondjai közé tartozik, de ennek a falunak a szennyvizét, beleértve a déli tópartot is, át lehetne emelni és összekötni az északi partról induló kanális fővezetékével. Ennyi elég gondból, s akkor még nem is szóltunk az egész mesterséges torlasztó tulajdonjogi helyzetéről, ami senki mást, csak ezt a községet illetné meg. Ez azonban akkora tétel és olyan jellegű, hogy meghaladja a mi hatáskörünket, amihez megyei támogatásra lesz szükségünk. A sepsibesenyői Büdöskút gyógyvizének értékesítésére örököltünk egy tervet, amiről nem feledkeztünk meg.

Fél esztendő apróbb, fontos, de a faluközösség számára nem mindig látható gondjairól számoltak be a vezetők, melyeknek részleteiről is beszélt Bartha Sándor alpolgármester, aki a munkálatokat közvetlen irányította. Bővítettük – mondta – az önkormányzat víz- és áramellátását, rendeztük az irattárat. Teakonyha épült használt anyagból, alkalmas feljáró a mozgássérülteknek, megújult-megszépült az iskola útra rúgó kerítése. Nemcsak a faluházán, hanem az iskolában és a kultúrházaknál is felújítottuk minden kellékével együtt a villanyhálózatot.

– Sikeres termésnapot szerveztük közösen az iskolával – folytatta Bács-Benke László. –Az anyagiakba Hodor János, Badi Gyula és Deszke János farmerek, én és az alpolgármester is beszálltunk. Hála Istennek, lesz utánpótlás is, Deszke István, a János fia agármérnöknek tanul. Megtartottuk az idősek világnapját, virág, köszöntő, oklevelek nem hiányoztak, miként az is felette fontos, hogy baba-mama klub és ifjúsági egyesület alakult Szabó Etelka óvónő ügyködése folytán, utóbbit be is jegyeztették.
Bartha Sándor megjegyezte, hogy Mak­sának női futballcsapata is van, az Ozsdolán megszervezett őszi bajnokság díjaival érkeztek haza. Új sportegyesület és ifjúsági futballcsapat alakult. A Demokrácia Központ segítségével száz személynek sikerült beadnia helyben a honosítási iratcsomót. Gyerekeik örömére az idén gazdag volt a Sepsiszent­györgyről érkezett Mikulás.

Foglalkoztatja a községvezetőket, hogy valamiképp itthon tartsák a fiatalságot, hadd lenne élőbb a település. Akadna hely ikerlakások építésére kölcsönhöz folyamodó fiatalok számára. Ezzel a céllal szeretnék 2013-ban felújítani a kapcsolatot Maksa testvértelepüléseivel, a magyarországi Harkakötönnyel és Apccal. A két magyar faluval három helybeli család tart állandó kapcsolatot.

Soli Deo Gloria
Az ősz óta Györgyi Zsolt volt szemerjai református segédlelkész a történelmi hagyományokkal rendelkező maksai gyülekezet lelkipásztora. Rákossy Károly lelkészt követi abban a sorban, amely sok jeles lelkészt adott a Kézdi-Orbai egyházmegyének. Bevallása szerint, akárcsak Szemerján, új szolgálati helyén is otthonosan érzi magát. Jó viszony kialakításába kezdett nemcsak a községvezetőkkel, hanem a helybeli iskola pedagógusaival is. Részt vállalt az öregek vasárnapja rendezvényben, és igyekszik jelen lenni minden polgári összejövetelen, így a termésnapon is tiszteletét tette. A karácsonyi bensőséges templomi ünnepségen a helybeli iskolások remekeltek, fellépett a Maksai Ifjúsági Egye­sület. Az ünnepi műsor egyfajta referencia volt számomra – mondta –, hiszen ez volt az első karácsonyom Maksán: mérlegeltem, hogy mi az, amit meg kell tartani, mi az, amivel még bensőségesebbé-változatosabbá lehetne majd varázsolni ezt az ünnepet. Túl az ünnep üzenetén nagyon örvendtem, hogy ez az alkalom újra összehozott, közelebb hozott gyülekezetemhez, az együttlét örömét tette emlékezetessé.

Soli Deo Gloria – Egyedül az Istené a Dicsőség olvasható a latin nyelvű jelszó az 1537-ben Brassóban készült maksai kis harangon. Ezt az irányt követte Maksa papsága is a lepergett nehéz és viharos 62 esztendő alatt. Györgyi tiszteletes apály idején érkezett a Csobot alatti faluba. A kihívások most is garmadával.
A presbitérium határozata alapján az eddigi hagyományos óesztendei istentiszteletet az idősekre, öregekre és betegekre való tekintettel nem éjfélkor, hanem este, 18 órai kezdettel tartják meg. Ettől függetlenül a harangok éjfélkor búcsúztatják az óévet, köszöntik az újat.

Bekopogtattunk a katolikus vallású Fá­bián családhoz. Id. Fábián Pál és felesége, Fábián Margit számára ugyanis karácsony kettős ünnep volt, tegnap, karácsony másodnapján ünnepelték házasságkötésük fél évszázadát. Aranylakodal­muk alkalmával újra a Szent Rita-kápolna oltára elé álltak, és megújították egykori templomi fogadalmukat. Öröm ez a kiterjedt család tagjai számára, akik a szülőház terített asztalánál nagy szeretettel vették körül az aranylakodalmasokat.

Nem sok maksai protestáns tud arról, hogy ki is volt a kápolna védőszentje. Szent Rita (1381–1447) szerzetesnő volt, a katolikus egyház szentje, a reménytelen ügyek védőszentje. Itáliában született és élt. Nagy türelme, reménykedése és hite tette kezdettől fogva kiemelkedővé környezetében. Meg­öz­vegyülve, két gyermekét elvesztve az Ágoston-rendi szerzetesközösség tagja lett. Élete során és halála után is több csodatételét tartják számon. Reménytelen ügyekben, nehézségekben bőven volt része Maksa népének is. Az unokák sem felejtik el a kollektív gazdaság megalakításával kapcsolatos gyászos eseményeket, amelyek során két ember életét vesztette. Emléküket kopja őrzi a település szívében. Jól választott az a lelkész, aki Szent Ritára szentelte fel a maksai kápolnát!