Bukaresti Egyetem: plágium Victor Ponta disszertációja
Plágium elemei azonosíthatók Victor Ponta doktori disszertációjában, a dolgozat komoly kutatásetikai hiányosságokat tartalmaz – áll a Bukaresti Egyetem etikai bizottságának állásfoglalásában. Egy nappal korábban az Országos Etikai Bizottság azt közölte, hogy a miniszterelnök nem plagizált.
Az egyetemi testület álláspontja szerint – amelyet a bizottság elnöke, Marian Popescu professzor írt alá – Victor Ponta doktori disszertációja összesen 432 oldalas, ebből 297 oldal a tulajdonképpeni szöveg (mellékletek, előszó és tartalomjegyzék nélkül).
„A 297 oldal közül 115 oldalon azonosíthatók plágium elemei” – áll az etikai bizottság jelentésében, amelynek következtetése az, hogy a Victor Ponta által a Bukaresti Egyetem Jogi Karán 2003-ban megvédett doktori disszertáció „megszegi a tudományos kutatás etikájának, tisztességének és integritásának alapelveit”.
A testületnek „komoly kétségei” vannak a Victor Ponta disszertációjának tudományos vezetésével kapcsolatban.
Az állásfoglalás szerint a tudományos munkák esetében egyértelműen és pontosan jelezni kell az idézett vagy átvett szövegrészek eredeti lelőhelyét, a forrásmunka egyszerű feltüntetése a dolgozat bibliográfiájában nem felel meg a tudományos kutatásban világszerte évszázadok óta alkalmazott szabályoknak és szokásoknak.
Az egyetem etikai bizottsága szerint a Ponta disszertációja megszegi az 1996/8-as szerző jogi törvény, a Bukaresti Egyetem Chartájának, valamint az egyetem Etikai Kódexének előírásait. Az állásfoglalás leszögezi: ezek a jogszabályok 2003-ban, a disszertáció megvédésének idején is érvényben voltak.
Marian Popescu hangsúlyozza: az etikai bizottság álláspontját nem befolyásolta a politikum és a média felől tapasztalt nyomás.
A Bukaresti Egyetem etikai bizottságának döntése ellentétes az oktatásügyi minisztériumnak alárendelt ANCS keretében működő Országos Etikai Bizottság csütörtökön ismertetett álláspontjával, amely szerint Victor Ponta nem plagizált doktori disszertációja megírásakor, a dolgozat pedig megfelel a 2003-ban hatályos törvényi előírásoknak.
Június végén az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) is arra a következtetésre jutott, hogy Ponta plagizált. A testületben több akadémikus, köztük a Román Tudományos Akadémia elnöke foglalt helyet. A CNATDCU-t azonban az ülés megkezdése után, de még a döntés közzététele előtt miniszteri rendelettel átszervezték, határozatát pedig semmisnek nyilvánították.
[Forrás: Krónika]