Home » Hírek » Erdély

Erdély

2013. 3. 6.
Tisztújító közgyűlést tartott az Erdélyi Magyar Néppárt detrehemtelepi szervezete. A március 3-ai, vasárnapi gyűlés résztvevői úgy döntöttek, Bartók Árpád tanácsos marad az elnök, alelnöknek pedig Szász Ottót és Tasnádi Árpádot szavazták meg.
2013. 3. 6.
Az Erdélyi Magyar Néppárt közép-erdélyi önkormányzati tanácsosainak tartottak képzést március 3-án, Kolozsváron.
2013. 3. 5.

Háromszéken megszületett az összefogás, egy asztalhoz ült minden magyar politikai szervezet vezetője, és közösen mozgósítanak a március 10-i, marosvásárhelyi autonómiatüntetésen való részvételre.

2013. 3. 5.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) érmihályfalvi irodája szervezésében március első hétvégéjén, Politikai kommunikáció címmel, képzést tartottak Érmihályfaván, a Padlás Galériában.

2013. 3. 5.

Jó hangulatú találkozón vettek részt az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői Martonyi János magyar külügyminiszterrel. A budapesti diplomácia vezetőjével – aki kétnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Romániában – Toró T. Tibor, a Néppárt elnöke, valamint Papp Előd alelnök találkozott kedden Bukarestben.

2013. 3. 5.

A március 10-re Marosvásárhelyre tervezett békés autonómiatüntetés a részvételi demokrácia egyik formája, amelynek célja az, hogy az erdélyi magyarság mind az állam vezetése, mind pedig a nemzetközi közösség felé határozottan jelezze igényét az autonómia különböző formái iránt – jelentette ki kedden Toró T. Tibor.

2013. 3. 5.

Sajtónyilatkozatban közölte hétfőn Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselő, hogy személyiségi jogai megsértése miatt bepereli Victor Pontát, Románia miniszterelnökét.

2013. 3. 4.

Átadták a romániai állami finanszírozású magyar felsőoktatás érdekében kifejtett tevékenységért járó Báthory-díjakat Marosvásárhelyen.

2013. 3. 4.

A Bihar Megyei Magyar Jogvédő Bizottság két tagja, valamint Kolozsi Árpád ügyvéd pénteken, sajtótájékoztatón közölte, hogy magánszemélyekként beadvánnyal fordultak a megye prefektusához, illetve az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz a nagyváradi Bajor Andor utca neve megváltoztatásának körülményei ügyében.

2013. 3. 1.

Tisztújítő közgyűlést tartott az Erdélyi Magyar Néppárt magyarkapusi szervezete. A csütörtöki, február 28-ai gyűlésen a magyarkapusiak az eddigi elnökségnek szavaztak bizalmat, így Bazsó-Dombi Melinda elnök, Török Buzdug Erzsébet alelnök és Török Zsófia jegyző vezetik továbbra is a szervezetet.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria