Home » Hírek » Erdély

Erdély

2013. 3. 1.

A Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilmet hétfőn, március 4-én, 21 óra 40 perctől tűzte műsorára a Duna Televízió.

2013. 2. 28.

Mivel a nagyváradi ügyintézésben csak korlátozottan érvényesülnek a törvény által biztosított magyar nyelvhasználati jogok, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi szervezete ismételten a város önkormányzatához fordul, azzal a kéréssel, hogy helyezzenek el egy „Beszélünk magyarul is!” feliratú táblát a hivatal minden olyan ügyintéző pultjára, ahol a magyar nyelvet is beszélő közalkalmazott dolgozik.

2013. 2. 28.

A tanüggyel kapcsolatos problémák, észrevételek, esetleges jogsérelmek bejelentésére szeretne lehetőséget biztosítani az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete a Bihar megyei szülőknek, pedagógusoknak és diákoknak.

2013. 2. 28.

A Magyar Polgári Egyesület által szervezett, február 9-i szórványkonferencián elhangzottakkal kapcsolatban kénytelenek vagyunk ismét leszögezni: a Bihar megyei RMDSZ egyes politikusainak következetes sajtónyilatkozatai ellenére az Erdélyi Magyar Néppárt egyetlen politikusának a szájából sem hangzott el olyasmi, hogy a szórványról le kellene mondani.

2013. 2. 28.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint az autonómia évévé nyilvánított 2013-as évnek és a március 10-re meghirdetett Székely Szabadság Napjának arra kell figyelmeztetnie a román döntéshozókat, hogy autonómia nélkül nem lesz társadalmi béke a többség és a kisebbség között Romániában.

2013. 2. 28.

Koltón tartotta tisztújító küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt máramarosi szervezete. A keddi, február 26-ai ülésen Hupka Félix elnöki mandátumát két évvel hosszabbították meg.

2013. 2. 28.

Hozzávetőleg két év és két hónap működés után szombaton jut el a 11 ezredik honosítási dosszié lezárásához a szatmárnémeti Demokrácia Központ.

2013. 2. 27.

Rendhagyó történelemóra rendezvénysorozat keretében február 28-án, este 6 órakor Miholcsa József hagyományőrző alezredes A Mátyás huszárok és az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc címmel tart előadást.

2013. 2. 27.

Tőkés László február 27-i, szerdai nyilatkozatában kijelenti: a Kárpát Medencei Magyar Képviselők Fóruma nem kérdőjelezi meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozására vonatkozó kormányhatározatot, vagy az elnök kinevezését, azonban az ezt üdvözlő állásfoglalást – konszenzus hiányában – több tag is kifogásolja.

2013. 2. 26.

A Néppárt autóbuszokat indít az autonómiatüntetésre Csíkszékről, Udvarhelyszékről és Gyergyószékről is.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria