Az utóbbi hetek egyik fő köztémája a Székely Szabadság Napján való emlékezés és tiltakozás körüli herce-hurca.     

A kép úgy néz ki, hogy a Székely Nemzeti Tanács, az esemény kezdeményezője és immár hagyomány-teremtő szervezője vívja - legjobb tudása szerint és tulajdonképpen eszköztelenül - a maga közigazgatási jellegű harcát a marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal, amely a nyilvánvaló jogsértéssel járó tiltási akcióit arrogáns és cinikus módon ülteti gyakorlatba, a központi hatalom cinkos hallgatása mellett. Ezzel az ügy túllép egy helyi jellegű megemlékezés szintjén és átalakul az erdélyi magyar nemzeti közösség és a bukaresti hatalom közötti politikai kérdéssé, amelyre politikai megoldásnak kell születnie a közösség politikai érdekképviseletei segítségével.

Az erdélyi magyar politikai szereplők közül jelenleg a legtöbb eszközzel – a magyarok szavazatainak köszönhetően – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség rendelkezik: csak Marosvásárhelyen 10 helyi tanácsosa és alpolgármestere van, Maros megyében a megyei tanács alelnöki és alprefektusi székén, a másik két székely megyében pedig a megyei tanácsok elnöki és alelnöki székein ülnek a Szövetség tisztségviselői. Sajnos, helyi szinten az RMDSZ saját belharcaival van elfoglalva, a többi székelyföldi elöljáró – mintha nem a közösségi ügyről lenne szó – távolságtartó, öncélú vagy önfényező nyilatkozatokkal próbálja a figyelmet elterelni a lényegről.   Országos szinten mindenki a közelgő kongresszus kampányával van elfoglalva, a gyakorlati támogatás helyett. Kelemen Hunor a szervezők problémájának nevezi az ügyet.

A legcinikusabb azonban Tamás Sándor háromszéki tanácselnök hozzáállása: miközben előző évekbeli személyes részvételével dicsekszik – bár akkor sem tiltakozott a központi román nyelvű sajtó csúsztatásokkal teli, a szélsőségesség fele eltolni próbáló tudósításai ellen – , most nem átallja egyenesen feladással vádolni az SZNT vezetőségét. Bagoly mondja verébnek.

Tisztelt elnök urak, nem elég a 25.000-30.000 ember – Székelyföldről és Erdély más területeiről – többszöri megjelenése ahhoz, hogy „érdemes” legyen minden erejükkel és eszközükkel támogatni ezt az eseményt? Nem erre való az érdekképviselet? Vagy netán arra gondoljunk, hogy az SZNT cserbenhagyásával a szövetségi elnök nemrégiben „elröppent” kijelentését – miszerint „Székelyföldön mi vagyunk a Székely Nemzeti Tanács, nem más” – próbálják alantas módon gyakorlatba ültetni, felaprózva és leszerelve az eddig egységesen kialakult és a székelyek által támogatott mozgalmat? Nem lenne érdekképviseletnek nevezhető cselekedet, de nem is szeretnénk tovább kategorizálni.

Ami a jövőt illeti, a Néppárt felhívással fordul az RMDSZ és az MPP vezetőségéhez: idejében teremtsük meg együtt annak a lehetőségét, hogy 2016-ra méltóképpen lehessen megszervezni az emlékezést, és 2017. március 10-ére egy más, közösen állított magyar vezetésű marosvásárhelyi adminisztrációval lehessen eredményesen tárgyalni a Székely Szabadság Napjának megemlékezéséről!

Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége nevében 

Zakariás Zoltán

alelnök

Kolcsár András

alelnök