Home » Hírek » Erdély » Kelemen Hunor egy „béna kacsa”

Kelemen Hunor egy „béna kacsa”

2014. 9. 8.
Megosztás:

A Néppárt államelnökjelöltjét támogató aláírásgyűjtésről számolt be Csomortányi István Bihar megyei elnök a Szilágyi Zsolt államfőjelölttel és Zatykó Gyula alelnökkel közösen tartott nagyváradi sajtótájékoztatón.

Zatykó Gyula kiemelt néhány fontos ügyet az RMDSZ kudarcos kormányzati munkájából, megemlítve az újabb korrupciós botrányokat, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának megoldatlan helyzetét, az üzemanyag jövedéki adójának eredménytelen emelését, valamint a továbbra is folytatódó zászlópereket. Az RMDSZ semmit nem tud felmutatni a kormányzati szerepvállalás eredményeként.

Kelemen Hunor egy „béna kacsa”

Zatykó Gyula szerint Kelemen Hunor tehetetlen, egy „béna kacsa”. Így szokták ugyanis jellemezni azokat a politikusokat, akik csupán bábok mások kezében. Az RMDSZ elnökét saját pártja cserbenhagyta, amikor a miniszteri székből való lemondásról döntött, mondván: Kelemen mehet, az RMDSZ marad kormányon. Azt sem tudta elérni, hogy maga helyett kineveztessen egy új minisztert, hiszen a román kormányon belül is minimális az érdekérvényesítő képessége. Ezek után nem meglepő, hogy a közösség számára fontos kérdésekben sem tud eredményeket felmutatni. Kelemennek egyetlen esélye a sikeres elnöki kampányra, ha nem lesz magyar kihívója, ezért bármilyen eszközt felhasználnak a Szilágyi Zsoltot támogató aláírásgyűjtés megakadályozására.

Ezt támasztotta alá Csomortányi István Bihar megyei elnök beszámolója, miszerint zaklatják, sőt zsarolják az Erdélyi Magyar Néppárt aláírásgyűjtőit Bihar megyében.

Érmihályfalván a helyi RMDSZ-es polgármester, Nyakó József vádaskodik, teszi ezt úgy, hogy közben az általa megbízott személyek ott tesznek keresztbe a Néppárt aláírásgyűjtőinek, ahol csak lehet. Csomortányi István szerint a polgármester frusztráltsága abból fakad, hogy a 4-5 ezer aktív szavazóval rendelkező kisvárosban a Néppárt több mint kétezer aláírást gyűjtött már össze. Csomortányi megjegyezte: a polgármester a saját maga által képviselt lakossággal is szembekerül, amikor fenyegető nyilatkozatokat bocsát ki. Monospetriben a Néppárt aláírásgyűjtőinek megjelenésekor az RMDSZ helyi képviselői végigjárták a házakat, figyelmeztetve az embereket, hogy ne merjenek aláírni a Néppártnak. Az Érmellék több településén fenyegették meg a roma lakosságot azzal, hogy ha aláírnak a Néppártnak, akkor az önkormányzat megvonja tőlük a szociális segélyt. Mivel a Berettyó mentén a margittai születésű Cseke Attila neve ismertebb, mint az RMDSZ elnökének, Kelemen Hunornak a neve, ezért nem egy helyen az előbbi nevének emlegetésével gyűjtötték az aláírásokat az RMDSZ megbízottjai. A félrevezetés a Hegyközben is zajlik: Hegyközcsatáron arról érkezett bejelentés a Néppárthoz, hogy az RMDSZ egyes képviselői a település csatornázására és nem Kelemen Hunor jelölésére gyűjtenek aláírásokat – sorolta a Néppárt Bihar megyei elnöke.

Kelemen Hunor egy „béna kacsa”

Csomortányi István az érem másik oldaláról is beszélt, ugyanis az elmúlt három hét nem csak negatív tapasztalatokat hozott a Néppárt számára. Mint mondta: sok olyan személy segíti az aláírásgyűjtő kampányt, akik eddig nem vállaltak szerepet a Néppárt munkájában. Szintén pozitív tapasztalat: az aláírásgyűjtésbe több olyan település is bekapcsolódott, ahol eddig még csak Néppárt-szervezet sem volt.

Szilágyi Zsolt felhívta a figyelmet, hogy az utolsó két hét döntő fontosságú lesz az aláírásgyűjtés során. Nem elég a szükséges 200 ezer kézjegyet összegyűjteni, annál sokkal többet kell ahhoz, hogy a Néppártot ne seperhessék le a pályáról, és a választás szabadsága biztosítva legyen az erdélyi magyar választópolgárok számára. A sajtón keresztül arra biztatta az aláírásgyűjtőket, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni, folytassák továbbra is munkájukat. Ugyanakkor ne feledjék, hogy korrekt módon tájékoztassák a lakosságot, ne biztassák őket törvénytelenségre, amint az RMDSZ aláírásgyűjtői teszik Csíkszeredában, akik azt állítják tévesen, hogy egy választópolgár két jelöltnek is aláírhat.

A Néppárt államfőjelöltje újságírói kérdésre elmondta: nem született még döntés arról, hogy kit fog támogatni a Néppárt második fordulóban, de az bizonyos, hogy olyan jelöltet semmiképpen sem, aki tagadja Székelyföld létezését és perekkel harcol nemzeti jelképeink ellen. Szilágyi Zsolt tapasztalata szerint a választópolgárok többsége számára elképzelhetetlen, hogy Kelemen Hunor személyében egy olyan jelöltet támogassanak, aki együtt kormányoz Pontával.

Szilágyi Zsolt az RMDSZ kiszivárgott autonómia-statútumát Columbo feleségéhez hasonlította: mindenki tud róla, de még soha senki nem látta. Miért nem vállalja fel nyíltan az RMDSZ a saját autonómiakoncepcióját? Miután folyamatosan hazudtak arról, hogy mikor készül el a törvénytervezet, most ködösítenek a kiszivárgott dokumentummal kapcsolatosan. Hogyan várható el, hogy végigvigyék a parlamenten a statútumot, ha még csak nem is merik felvállalni azt – merül fel a kérdés.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria