Home » Hírek » Erdély » MOGYE: önállósult a magyar vonal

MOGYE: önállósult a magyar vonal

2012. 3. 28.
Megosztás:

Elfogadta a kormány azt a határozatot, amely egy új kart hoz létre a magyar és angol tannyelvű szakok számára a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) – jelentette be Cătălin Baba oktatási miniszter. A március 13-án közvitára bocsátott kormányhatározat-tervezet szerint a MOGYE meglévő három kara mellett egy negyedik alakul, amely az intézményben zajló magyar nyelvű orvos-, gyógyszerész- és nővérképzést, az angol nyelvű orvosképzést, valamint a román és magyar nyelvű bábaképzést foglalja magában.

A karon 325 magyar és 50 angol tannyelvű helyet hirdetnek meg, a bábaképző 25 helyén pedig közel fele-fele arányban osztoznak a románul és magyarul tanuló hallgatók. A szaktárca vezetője a kabinet ülése után azt mondta: a kormányhatározat nem vezet be új oktatási programot az egyetemen, egyszerűen érvényt szerez az oktatási törvénynek (amely a tanintézeten belüli szervezeti önállóságot ír elő a romániai többnyelvű egyetemeken – szerk. megj.). Cătălin Baba szerint a kabinet német nyelvű orvosképzést is indítana a MOGYE-n, ez azonban távlati terv, tette hozzá. „Az egyetem a törvény értelmében lebonyolítja a belső választásokat, és megteszi azokat az adminisztrációs lépéseket, amelyek során elfoglalják az üres tanári állásokat is” – tette hozzá Dan Suciu kormányszóvivő.

Bekeményít az ellenzék

Leonard Azamfirei, a MOGYE ideiglenes rektora a határozat elfogadása után úgy nyilatkozott, fogalma sincs, ki fogja majd gyakorlatba ültetni az új kormányhatározatot, mivel a minisztérium nem ismeri el az intézmény vezetését. „Egyértelmű, hogy a rendelkezés végrehajtása adminisztratív akadályokba ütközik. Április 2-án ülésezik a szenátus vezetősége, melynek keretében minden bizonnyal tárgyalunk majd arról is, hogyan alkalmazzuk a határozatot” – nyilatkozta Azamfirei.

Amint arról korábban írtunk, noha a tárca nem fogadta el az egyetem chartáját, a MOGYE-n az új alapokmány szerint tartották meg a belső választásokat, amelyen február 22-én Azamfireit (az orvosi kar korábbi dékánját) választották rektorrá. Az egyetem leköszönt rektora, Constantin Copotoiu a Krónikától értesült a kormányhatározat elfogadásáról, és nem kívánta kommentálni azt. Arra a kérdésünkre, hogy az új helyzetben a magyar kar létrehozása ellen küzdő román nemzetiségű vezetők szemszögéből mi következik az egyetem életében, Copotoiu csak anynyit mondott, hogy előbb látni szeretné a kormányhatározat pontos szövegét, és csak annak ismeretében hajlandó további stratégiáról tárgyalni.

Victor Ponta, az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) társelnöke a kormányülés után azonnal jelezte: tartja magát korábbi ígéretéhez, és bizalmatlansági indítványt nyújt be a parlamentben a kormány ellen, amelynek „gyenge vezetője kapitulált az RMDSZ előtt”. Az orvosi és gyógyszerészeti egyetem szakszervezete is bejelentette: bepereli az oktatásügyi minisztériumot, mivel az szerintük megszegte a közigazgatásbeli döntési átláthatóság törvényének előírásait. A Szociáldemokrata Párt (PSD) Maros megyei szervezete egyenesen Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester lemondását követelte: Cornel Brişcaru főtitkár szerint a demokrata-liberális színekben mandátumot nyert elöljáró „politikai és adminisztrációs kudarcot vallott”.

[Forrás: Krónika]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria