Home » Hírek » Erdély » Nyilvános vitára bocsátotta autonómiakoncepcióját a Néppárt

Nyilvános vitára bocsátotta autonómiakoncepcióját a Néppárt

2014. 3. 20.
Megosztás:

Az autonómia ügyében eljött az egyenes beszéd ideje, világosan el kell mondanunk, mit akarunk, és mivel az RMDSZ az ismételt felszólítás ellenére sem nyilatkozott állítólagos autonómiatervezetéről, az Erdélyi Magyar Néppárt úgy döntött, hogy  nyilvános vitára bocsátja regionális autonómiakoncepcióját – jelentette ki Toró T. Tibor, a Néppárt elnöke csütörtökön Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján.

Nyilvános vitára bocsátotta autonómiakoncepcióját a Néppárt

Toró T. Tibor és Portik Vilmos, a Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke

Toró ismertette a Néppárt és partnerei által kidolgozott tervezetet, illetve azt a háromlépcsős stratégiát, amely Románia állami modernizációjának egyik kulcsa lehet. „A mi tervezetünk gyökerei az EMNT 2004-es elképzeléseihez nyúlnak vissza és a Bakk Miklós politológus által vezetett munkacsoport – az aszimmetrikus regionalizmus elvéből kiinduló – törvényalkotó munkájának eredményeire épít. Olyan jogszabályban gondolkodunk, amely kerettörvényt jelentene a romániai régiók megalakulásához. A kerettörvény teremt jogalapot – ahol erre igény és politikai akarat van – a közigazgatási régiók megalakulására, majd a régiók működését szabályozó statútumok kidolgozására. Az általunk javasolt törvénycsomag nemcsak a Székelyföld sajátos jogállású közigazgatási régió létrejöttére teremt lehetőséget, hanem az ország egyéb régióira, például a Partiumra, Bánságra, Dobrudzsára vagy Észak-Bukovinára is alkalmazható. A Székelyföld esetében a Székely Nemzeti Tanács autonómia-statútuma és a Néppárt tervezete kiegészítik egymást” – mondta.

A tervezett törvényalkotó folyamatnak a Néppárt elképzelése szerint három szakaszból kell állnia:

1. egy, a régiókról szóló kerettörvény kidolgozása (ennek a tervezetét bocsátotta nyilvános vitára a Néppárt);
2. az erdélyi magyar közösség szempontjából fontos két sajátos jogállású közigazgatási régió, a Székelyföld, valamint a Partium létrehozásáról rendelkező törvénytervezetek kidolgozása – ezek közül az elsőre született nyilvános vitára bocsátott javaslat, a második még kidolgozásra vár, de ezeknek véglegesítésében irányadó a Székely Nemzeti Tanács és a Partiumi Autonómia Tanács álláspontja;
3. és végül a régiók statútumainak kidolgozása – a Székelyföld esetében ez már elkészült a Székely Nemzeti Tanács műhelyében.

Toró elmondta: a Néppárt három dokumentumból indul ki, az egyik a régiókról szóló kerettörvény, a második a Székelyföldi régió létrehozásáról szóló törvénytervezet, a harmadik pedig az SZNT által kidolgozott Székelyföld-autonómiastatútum. A folyamat alkotmánymódosítást feltételez, ehhez a Néppárt saját alkotmánymódosító tervezetét veszi alapul.

„Mivel most az alkotmány módosításának folyamata zajlik, ezért itt a pillanat, hogy ez a kérdés újra napirendre kerüljön és ebben szerepet játszhat az RMDSZ is a kormánykoalíció tagjaként, amennyiben ezt a kérdést valóban fontosnak tartja” – mondta a Néppárt elnöke.

A Néppárt a közigazgatási átszervezésnek ebben a szakaszában – a realitásokból kiindulva – a megyéket nem számolná fel, de a Székelyföld esetében ezeknek a szerepét a mai gazdasági-társadalmi valósághoz igazított székely székek töltenék be, mint a romániai közigazgatási rendszer szerves részei. A Néppárt tervezetében kiemelt, a székekkel egyenrangúi közigazgatási egység jelleget nyerne Marosvásárhely megyei jogú város, amelynek a régió motorjának szerepét kellene betöltenie mind gazdasági, mind kulturális szempontból.

Toró elmondta, a nyilvános vita április és május folyamán zajlik, a szakmai koordinációra pedig Bakk Miklós politológust és a Bálványos Intézetet kérik fel. Partnereik pedig az EMNT, az SZNT és a nemrég alakult Liga Transilvania Democrată, amely a román civil társadalom fele közvetítheti az elképzeléseket. Szakmai partnerek a Partiumi Keresztény Egyetem, a Sapientia–EMTE, illetve a Babeş-Bolyai Tudományegyetem keretében működő tudományos műhelyek. A Néppárt elnöke hozzátette, egyeztetést kezdeményeznek az RMDSZ szakértői bizottságával is, noha a testületről egyelőre nem sokat tudni.

 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria