Román–moldovai akciótervet írtak alá
Akciótervet írt alá a Moldovai Köztársaság uniós integrációját elősegítő stratégiai partnerségről a bukaresti és a chişinăui kormány együttes ülésén a két ország miniszterelnöke. A két kabinet első, szombaton Jászvásáron (Iaşi) rendezett ülésén Mihai-Răzvan Ungureanu és Vlad Filat egyedülállónak nevezte, hogy két különböző országot képviselnek, mégis ugyanazt a nyelvet beszélik, sőt „egyformán gondolkodnak és éreznek”.
A két politikus arra különösen büszke volt, hogy mindketten az együttes kormányülésnek otthont adó jászvásári Alexandru Ioan Cuza Egyetemen folytatták tanulmányaikat. A tanácskozáson megállapodás született arról, hogy Románia 15 millió euró támogatást nyújt Moldovának környezetvédelmi programokra abból a százmillió eurós keretből, amelyet Bukarest még két évvel ezelőtt különített el Chişinău számára, ám amiből eddig a moldovaiak csak nyolcmillió eurót kaptak árvízvédelemre.
Megállapodás született a Moldova területén lévő hadisírok jogi besorolásáról, a természeti katasztrófák idején történő kölcsönös segítségnyújtásról, továbbá a kettős adózás elkerüléséről, valamint egyéb munkaügyi és oktatási együttműködésről. A közös kormányülés idején több százan – közöttük az Új Jobboldal szélsőségesen nacionalista szervezet szimpatizánsai – tüntettek a moldvai városban, követelve a román kormány és Traian Băsescu államfő lemondását, valamint Románia és Besszarábia egyesülését.
A kormányülést megelőzően Mihai-Răzvan Ungureanu reagált arra is, hogy Hollandia ismét megvétózta Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez. A román kormányfő mindezt holland belpolitikai okokkal magyarázta, és úgy vélekedett: az Európai Bizottságnak elemeznie kellene azt a jelenséget, ahogyan a szélsőjobboldali pártok „lassanként kezdik foglyul ejteni a tagállamok kormányait”.
A miniszterelnök ezzel a bevándorlásellenes, Geert Wilders vezette holland Szabadságpártra (PVV) utalt, amely külső támogatást biztosít a holland kormánynak. Mark Rutte holland miniszterelnök a múlt heti brüsszeli EU-csúcs előtt közölte, országa mindaddig ellenezni fogja Románia és Bulgária belépését a schengeni övezetbe, amíg a két balkáni ország nem léptet életbe igazságügyi reformokat, és nem lesz eredményesebb a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcban.
A halasztás miatt Traian Băsescu is bírálta Hollandiát. Az elnök szerint mérhetetlen visszaélés Hollandia részéről a románok schengeni csatlakozásának akadályozása olyan körülmények között, amikor Rotterdam a kábítószer-kereskedelem európai kapuja, s nem pedig Konstanca vagy Tulcea.
[Forrás: Krónika]