Home » Hírek » Erdély » Ülésezett a MÁÉRT Külügyi és Jogi Szakbizottsága

Ülésezett a MÁÉRT Külügyi és Jogi Szakbizottsága

2014. 11. 17.
Megosztás:

November 14-én pénteken, Budapesten ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet Külügyi és jogi szakbizottsága. Az ülésen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselétében Sándor Krisztina ügyvezető elnök, az Erdélyi Magyar Néppárt részéről pedig Zatykó Gyula alelnök voltak jelen.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium épületében zajlott ülésen Kovács Ádám Zoltán helyettes államtitkár köszöntötte a jelenlevő magyarországi parlamenti pártok, valamint a kárpát-medencei magyar politikai szervezetek képviselőit. Beszámolójában kitért mindenik szomszédos kárpát-medencei magyar közösség helyzetére és az államközi viszonyok alakulására. Méltatta a magyar-román gazdasági vegyesbizottság munkáját, és elmondta, hogy szükség van a határforgalom további növelésére. A Kárpát-régió Üzleti Hálózat jövő évtől a Külgazdasági és Külügyminisztérium hatáskörében új lendületet kap, és terveik szerint bővítik a jelenlegi irodák számát. Kovács hangsúlyozta, hogy a következő időszak kiemelt célja az kárpát-medencei egységes gazdasági térség kialakítása.

Az ülésen részt vevő Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a korábban kitűzött stratégiai célok nem változtak, továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a honosítási folyamatra, és támogatják azokat az együttműködő szervezeteket, amelyek kiemelt szerepet láttak el ebben az elmúlt években. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke előadásában ismertette a levél-szavazással kapcsolatos tapasztalatokat, kérve a jelenlevők javaslatait arra nézve, hogy a választási folyamatot – a regisztrációval együtt – a jövőben minél hatékonyabbá tehessék.

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke hozzászólásában üdvözölte a magyar kormány kárpát-medencei térségre vonatkozó gazdaságfejlesztési terveit, és az illetékesek figyelmébe ajánlott a Mikó Imre tervet. Ez az erdélyi gazdaságfejlesztési terv – melyet megfelelő szakértői háttérrel állítottak össze – kiváló alapot adhat a kormány ilyen irányú munkájához – hangsúlyozta. A honosítás folyamatos az EMNT Demokrácia-központ irodahálózatában, azonban míg eddig többnyire bejöttek az irodákba az érdeklődők, a továbbiakban nekünk kell kimenni azokhoz az erdélyi magyarokhoz, akik még nem éltek ezzel a lehetőséggel – mondta Sándor Krisztina, hangsúlyozva, hogy ezt a munkát a külképviseletekkel együttműködve kell folytatniuk. Pálffy Ilona elnök asszonynak megígérte, hogy a következő hetekben írásos feljegyzést juttatnak el hozzá a regisztráció és a szavazatok begyűjtése terén szerzett tapasztalataikról és javaslataikról, tekintettel arra, hogy ebből a munkából derekasan kivették a részüket az Erdélyi Magyar Néppárttal együtt – begyűjtve az erdélyi szavazatok több mint 60 százalékát.

Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke hozzászólásában a romániai elnökválasztás első fordulójának jelentőségére hívta fel a figyelmet, értékelve a Néppárt államelnök-jelöltjének kampányát. A Néppárt ebben az időszakban a román közvélemény előtt is felhívhatta a figyelmet a föderalizmusra, az autonómiára, ezzel is ráerősítve az erdélyi identitásra, mely a két forduló között rövid idő alatt vált népszerűvé, mintegy visszaigazolva ennek létjogosultságát. A második forduló előtt Zatykó Gyula felhívta a figyelmet arra, hogy a Néppárt Klaus Iohannist támogatta a romániai elnökválasztáson.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria