Home » Hírek » Románia » Végzős diákból munkanélküli

Végzős diákból munkanélküli

Több ezer végzős tizenkettedikes diák igényelte az elmúlt hetekben a munkanélküli segélyt a munkaerő-elhelyező ügynökségeken, így a nyár végére idén is megugrott az állástalanok száma az erdélyi és partiumi megyékben. Mint kiderült, a kérvényezők száma évről évre növekszik. A középiskolai tanulmányokat befejező fiatalok legtöbb hat hónapig havi 250 lejt kaphatnak.

Két nap múlva lejár az igénylési határidő

Az ügynökségek a jelentkezések alapján országszerte nyilvántartásba tudják venni azokat a fiatalokat, akik középiskolai tanulmányaik után úgy döntöttek, hogy nem akarnak továbbtanulni – legalábbis egyelőre. Ezáltal az ügynökségek segíteni tudják a munkáltatókat is, mivel kérés esetén rendelkezésükre tudják bocsátani az adatbázisukban szereplő fiatalok elérhetőségeit. A jelentkezési iratcsomónak tartalmaznia kell egy igazolást a háziorvostól, egy bizonylatot a pénzügyi igazgatóság részéről arról, hogy az illető személynek nincs jövedelme, egy-egy másolatot a személyazonossági igazolványról és a születési anyakönyvi kivonatról, valamint  a gimnázium elvégzését igazoló bizonylatot. Fontos tudni, hogy azok a személyek is kérhetik a munkanélküli segélyt, akik tervezik a továbbtanulást. Ez esetben viszont alá kell írniuk egy nyilatkozatot, miszerint tanulmányaik megkezdésétől nem igénylik tovább a segélyt. Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója felhívta a figyelmet, a szükséges iratcsomókat augusztus 29-ig fogadják. A törvény értelmében az iskola befejezése után hatvan nap áll a végzősök rendelkezésére, hogy jelentkezzenek az ügynökségen.

"Átértékelődött" a munkanélküli segély

Kelemen érdeklődésünkre elmondta, a korábbi években kevesebben éltek ezzel a lehetőséggel, de a gazdasági válság óta átértékelődött a munkanélküli segély, ezért néhány éve egyre több végzős diák jelentkezik az állami támogatásért. „A családtagok is bíztatják a végzősöket, hogy jelentkezzenek be az ügynökségen, holott korábban gyakran előfordult, hogy a szülők lebeszélték erről a fiatalokat, arra hivatkozva, hogy inkább az egyetemi felvételire összpontosítsanak. Most már nincs különbség, a gazdag és szegény családok gyerekei, akik egyetemen folytatják a tanulmányaikat, és akik állást keresnek, mindannyian bejelentkeznek” – mondta Kelemen Tibor. Kovászna megyében eddig 905 végzőst vettek nyilvántartásba, de az igazgató arra számít, hogy az utolsó napokban sokan élnek majd a lehetőséggel. „Akik valamilyen tantárgyból megbuktak, csak a pótvizsga után kapták meg az igazolást az iskola elvégzéséről, ezért is késlekedtek néhányan” – mondta Kelemen. Hozzátette: a Kovászna megyei ügynökség szeptember végén állásbörzét  szervez a pályakezdőknek, ahol személyesen találkozhatnak a munkaadókkal, ugyanakkor szórólapokon a munkahelykeresés módozatairól és a munkaügynél szervezett képzésekről tájékoztatják a fiatalokat.

Az idén értettségizett Szatmár megyei diákok közül eddig 600-an fordultak munkanélküli segélyért a munkaerő-elhelyezési ügynökséghez – tudtuk meg Gheorghe Tilibaşától, az intézmény vezetőjétől. Ez jelentősen meghaladja a tavaly segélyért folyamodók számát, az előző évben végzettek közül ugyanis mindössze 400-an tettek le kérvényt. Az idén érettségizettek közül a munkaerő-elhelyezési ügynökség körülbelül 30 fiatalnak nyújtott segítséget az álláskeresésben, akik közül a többség varrónői, bolti eladói illetve pincéri munkát vállalt.

A Bihar megyei munkaerő-elhelyező adatbázisába idén háromszor annyi frissen végzett regisztrált, mint egy évvel korábban. Dorel Drăghici, az ügynökség igazgatója úgy véli, az ugrásszerű növekedés egyértelműen a rossz érettségieredmények számlájára írható. A munkaerő-elhelyező ugyanis nem tesz különbséget érettségizett és nem érettségizett középfokú végzettség között, a mappában érettségi diplomának nem kell szerepelnie, csak az iskola elvégzését igazoló bizonyítványnak. Megtudtuk: az iskola befejezése óta 1502 középiskolai, 14 szakiskolai végzettséggel rendelkező fiatal jelentkezett támogatásért. Dorel Drăghici azt mondja, az ügynökség tervei szerint hamarosan több, szakképesítést nyújtó kurzus indul majd az ügynökségen, elsősorban azok számára, akiknem nem sikerült érettségi diplomát szerezniük.

Kolozs megyében azonban az elmúlt évhez képest még nincs túl nagy változás – közölte érdeklődésünkre Alina Sigartău, a megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) szóvivője. Hozzáfűzte, bár több százan jelentkeztek a hivatalban, ahhoz kevesen vannak, hogy ennek következtében számottevően nőjön a munkanélküliség a megyében. Kérdésünkre elmondta: nem tudják pontosan, hogy a segélyért folyamodó fiatalok közül hányan vannak, akiknek nem sikerült az érettségije, ugyanis az AJOFM nem kéri el ezeket az iratokat a jelentkezőktől.

Maros megyében 1136 végzős kérte a 250 lejes állami segélyt az ügynökségen – közölte Reghina Fărcaş intézményvezető, számukra szeptember 28-án állásbörzét szerveznek.

[Forrás: Krónika]

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria