Székelyföld
Sajtótájékoztatón számoltak be az elmúlt időszak önkormányzati eseményeiről Kolcza István és Bálint József, a Néppárt sepsiszentgyörgyi tanácsosai.
Szerda délelőtt a sajtó jelenlétében írta alá a FUEN Minority SafePack kezdeményezését Kolcza István, az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselője és Bálint József, a Néppárt Kovászna megyei elnöke
Eddigi politikai pályafutásának ismeretében nem csodálkozunk a „magyarbarátságáról” ismert Marius Paşcan parlamenti képviselő legújabb ötletén, miszerint a gyulafehérvári nagygyűlés jövő évi centenáriumára nyolc román személyiségnek emléket állító szoborparkot hoznának létre Marosvásárhely központjában.
Mécseseket gyújtottak és kék-arany szalagokat tűzték a lobogó nélkül maradt zászlórúdra. Az eseményre Tőke Ervin, a Minta ifjúsági szervezetének elnöke, a Néppárt ifjúsági alelnöke és Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke hívta az emlékezni vágyókat vasárnap 16 óra 32 percre. A megemlékezésre a tavaly székely lobogó nélkül maradt zászlórúd talapzatánál került sor.
Április 7-én a kézdivásárhelyi Erzsébet teremben tartotta tisztújítással egybekötött küldöttgyűlését az EMNP háromszéki szervezete.
Több olyan politikai szervezet létezik ebben az országban, amelyik a szavazatszerzés céljából a problémák és a konfliktusok fenntartásában érdekelt. Nekünk, az Erdélyi Magyar Néppártnak a problémák mindenki számára megnyugtató módon való rendezése és a konfliktusok hosszú távú feloldása áll érdekünkben.
Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Pál Zoltán, korondi néppártos önkormányzati képviselő tartott sajtótájékoztatót a korondi szemétátrakó és tömörítő témájában. A politikusok bejelentették: peticiót kezdeményeznek, amelyen keresztül a lakosok megerősíthetik az elöljárókat a megfelelő döntés meghozatalában.
Néppárti tanácsosoknak tartottak képzést a múlt hétvégén Háromszéken. Az esemény fő témái a költségvetéssel kapcsolatos tudnivalók voltak. A megjelent tanácsosok Zakariás Zoltán, Johann Taierling és Kolcsár András országos alelnökök, valamint Bálint József, a Néppárt Országos Önkormányzati Tanács elnökének előadását hallgathatták meg.
Az Munkáltatók Országos Szövetsége (Patronátus) Hargita megyei kirendeltsége a térség panzióinak az összefogását sürgeti. Múlt pénteken Hargita Megye Tanácsa márványtermében tanácskozásra jöttek össze. A kezdeményező Márk Dezső, a Patronátus Hargita megyei elnöke és Néppártos önkormányzati képviselő portálunknak elmondta, a szállásadók összefogására, összedolgozására nagy szükség lenne a térségbeli turizmus fejlesztésére.