Home » Hírek » Közép-Erdély

Közép-Erdély

Április 8-án (szombaton) tartotta tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezete. A két éves mandátum lejártakor a küldöttgyűlés megállapította a Néppárt – a lehetőségekhez mérten értékelhető – fejlődését Kolozs megyében.


Az Aranyosszéki Gazdák Egyesülete, a Slow Food Turda és a STUDCOOP idén másodjára szervezi meg a tavaly már nagy sikernek örvendő Bejön a vidék! – Erdélyi helyi termékek vására elnevezésű programot április 8-án 9-től 19 óráig Kolozsvár belvárosában, a Fogoly utcában.

Soós Sándornak, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnökének március 23-án kézbesítették azt a március 15-én kiállított jegyzőkönyvet, mely szerint a Néppárt Kolozs megyei elnöke az ünnepi felvonuláson megsértette az 1991/60-as törvény 26. cikkely első bekezdésének f. pontját, amikor a szervezők felszólítása ellenére sem hagyta el a rendezvény helyszínét. Mindezek értelmében a politikust 500 lejes bírsággal sújtották. A jegyzőkönyv név szerint említi Czirmay Zoltánt, a kolozsvári RMDSZ ügyvezető elnökét, mint feljelentő, ugyanakkor meg sem említi az Erdély-zászlót, mint kifogásolt jelképet.

A kolozsvári március 15-i ünnepi felvonuláson a román csendőrség kiemelte a tömegből Fancsali Ernőt, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnökét, valamint további egy személyt, mert azok Erdély zászlóval vonultak fel. A csendőrség a szervezőkre hivatkozva próbálta megakadályozni a szimbólum használatát.

 

Az Aranyosszéki Gazdák Egyesülete március 4-én szervezte meg harmadik alkalommal a Kolozs megyei Mezőgazdasági Konferenciát. A kolozsvári rendezvényen mezőségi, kalotaszegi és aranyosszéki gazdák vettek részt és jutottak hasznos információkhoz.

 

Harmadik alkalommal  szervez mezőgazdasági konferenciát az Aanyosszéki Gazdák Egyesülete. A március 4-én megszervezésre kerülő eseményen szó lesz a gazdák rendelkezésére álló pályázati lehetőségekről, sikeres gazdákról és támogatási rendszerekről is.

A bánffyhunyadi Kultúrotthonban szervezett az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezete átfogó képzést önkormányzati képviselői számára. A rendezvény célja az volt, hogy olyan kézzelfogható, gyakorlati tudást szerezzenek a megjelentek, melyet aztán könnyen hasznosíthatnak a mindennapi önkormányzati munka során. 

Sajnáljuk, hogy Kolozsvár nem nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa – 2021 címet, ugyanakkor fontosnak tartjuk megállapítani: e helyzet kialakulásában döntő felelőssége van a helyi önkormányzatnak. 

Mint ismeretes, a Kolozsvári Táblabíróság újratárgyalásra visszaküldte az első fokon eljáró Kolozs Megyei Törvényszéknek a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügyét, így gyakorlatilag újraindul a tábla-per néven ismert jogi huzavona. Az Erdélyi Magyar Néppárt határozott álláspontja szerint a nyelvi jogok tiszteletben tartásáról, a valós, európai multikulturalizmus megteremtéséről és a nemzeti közösségek kultúráinak tiszteletéről szóló ügyet mihamarabb rendezni kell!

Törvénytelenül alakították meg a körösfői tanácsot, mivel a Néppárt négy képviselője, az RMDSZ cinizmusa és tárgyalásoktól való elzárkózása miatt, figyelemfelhívásból, nem vett részt az alakuló-ülésen, s így nem volt meg az alakuláshoz szükséges minimális – kétharmados – tanácsosi jelenlét. 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria