Home » Hírek » Országos

Országos

2018. december 2-án, Érmihályfalván az EMGE Szövetség szervezésében került sor a III. Erdélyi Magyar Agrárkonferenciára, ahol az érmelléki és más bihari településekről érkező gazdák mellett Szatmár megyeiek, szilágyságiak, máramarosiak és székelyföldiek is képviseltették magukat. 

Szovátán, december 2-án az Outward Bound Romania ifjúsági szervezet székhelyén kopjafát avattak a szervezet alapítójának, Fodor Imrének, emlékére. A szervezet részéről Horváth-Kovács Ádám ügyvezető igazgató méltatta a három éve elhunyt volt marosvásárhelyi polgármestert, valamint Tófalvi Zoltán előzetesen beszélt a jövő év elején bemutatandó emlékiratokról is. Tőkés László európai parlamenti képviselőnek, az EMNT elnökének levelét Tőkés András olvasta fel. A szovátai Intermezzo Kamarakórus előadása és Bogdán Zsolt kolozsvári színművész szavalata után a jelenlevők koszorúkat helyeztek el az újonnan avatott kopjafánál. Az Erdélyi Magyar Néppárt részéről Zakariás Zoltán, a párt Hargita megyei elnöke koszorúzott.

A gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltakat joggal kérjük számon most, a román centenárium alkalmával azokon, akik a többségi nemzet tagjaiként részt vesznek a közélet alakításában és az ország irányításában, de mindmáig figyelmen kívül hagyják a száz évvel ezelőtt, a Románia számára kedvező nagyhatalmi döntés reményében tett ígéreteket.

Nagyváradon, az Erdélyi Magyar Néppárt székhelyén tartott sajtótájékoztatót Nagy Zoltán középiskolai matematika tanár, a Néppárt nagyváradi szervezetének elnökségi tagja és Moldován Gellért Lajos, a Néppárt nagyváradi szervezetének elnöke a nagyváradi magyar oktatás jelenlegi helyzetéről. A sajtóértekezlet résztvevői hangsúlyozták: fontos, hogy minél több önálló, magyar tannyelvű intézménye legyen a nagyváradi magyar közösségnek, s minden városrészben biztosítani kell a magyar nyelvű oktatást, továbbá szükség van egy önálló, magyar tannyelvű szakiskolára is.

 

A sepsiszentgyörgyi Sugás Vendéglőben rendezték meg immár harmadik alkalommal – Falugazdászok hétvégéje címmel – a Sepsiszéki Gazdák Konferenciáját.

A hétvégén ülésezett a V4+, vagyis a visegrádi négyeket és szomszédjaikat tömörítő ifjúságpolitikai konferencia Prágában. A konferencián az erdélyi magyarságot a Minta ifjúsági szervezet három fős küldöttsége képviselte Brassai Hunor alelnök, valamint Lőrincz Árpád és Zsigmond Hunor udvarhelyszéki tagok személyében.

A Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK), a magyar ifjúság legmagasabb szintű közös fóruma, 2018. november 23-25. között a magyarországi Várgesztesen tartotta 35. rendes ülését, melyen a Minta Ifjúsági Szervezetet Tőkés Lehel ügyvezető alelnök képviselte.

Rendkívüli tisztújító kongresszust tartott a Magyar Polgári Párt Gyergyószentmiklóson. Az eseményen – meghívottként – jelen volt és felszólalt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is. A tanácskozás végén a Néppárt elnöke gratulált és eredményes munkát kívánt Mezei Jánosnak, a Magyar Polgári Párt frissen megválasztott elnökének.

Pénteken (november 23-án) beiktatták Hargita Megye Tanácsába, megyei önkormányzati képviselőként, Sándor Krisztinát, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökét, aki az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben váltotta a korábban szintén néppártosként politizáló Kolcsár Andrást.


Nagyváradi sajtótájékoztatóján számolt be arról Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, hogy levélben fordult Viorica Dăncilă román kormányfőhöz, melyben a január 1-től kezdődő román uniós elnökséggel kapcsolatban hívta fel figyelmet néhány lehetséges prioritásra. 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria